Arrabona - Múzeumi közlemények 36/1-2. - Ajánlva a hetven éves Dr. Domonkos Ottónak (Győr, 1998)

Askercz Éva (Sopron): A soproni bútorművesség és lakáskultúra jellegzetességei a XVII–XVIII. században

skercz Éva: A soproni bútorművesség és lakáskultúra jellegzetességei a 17-18. században A soproni asztalosok céhszabályzatát 1579-ből ismerjük, ekkor mindössze öt mester és három legény dolgozott a városban. Az idők múlásával ez a szám növekedett, Domonkos Ottó céhekkel kapcsolatos kutatásaiból tudjuk, hogy 1674-ben már 8 mester és 1 8 legény, 1 769-ben 1 0 mester, 1 784-ben pedig 1 5 mester élt és dolgozott itt, ismeretlen számú legénnyel. A 1 9. században a mesterek és legények száma tovább nő. A soproni asztalosok 1 674-ben kaptak jogot legényláda készítésére és használatára, ami az igen jelentős legényvándorlásnak volt köszönhető. A legénykönyvben 1 674 és 1730 között 804 legényt regisztráltak, közülük 531 volt külföldi, 165 magyarországi és 108 ismeretlen helyről érkezett. Az ide érkező legények legtekintélyesebb számban délnémet, bajor területekről jöttek. A soproni asztalosokra vonatkozó korai adatokhoz nem tudunk bútorokat rendelni, az asztalosok feltehetően nem a bútorkészítésből, hanem épületasztalosi munkából éltek. A céhes iratokon túl egyéb asztalosságra vonatkozó forrásaink, a Sopronban nagy számban fennmaradt inventáriumok - főként hagyatéki leltárak - is igazolni látszanak e feltételezést, hiszen a 1 7. századi soproni lakásokban többnyire festett, puhafából készített bútort jegyeznek fel, és csak ritkán fordul elő bennük értékesebb fából faragással díszített bútorra vonatkozó említés. Az ágyak, ládák, ritkábban szekrények ebben az időben nem képviseltek különösebb értéket - a bennük, rajtuk tárolt ruha- és vászonneműk, edények, pénzek értékesebbek voltak maguknál a bútoroknál. A 1 8. század gazdasági, társadalmi fejlődése megváltoztatja ezt a szemléletet, s az asztalosok tevékenységében is egyre nagyobb szerepet kap a bútorkészítés. A fennmaradt nagyszámú bútor az írott forrásokkal együtt bizonyítja e változásokat. A hagyatéki leltárak szűkszavú felsorolásaiban egyre több olyan megjegyzés található, amely a bútor nemes faanyagára, díszítésmódjára vonatkozik. Szaporodik a diófából, keményfából készített, faragással, furnérozással díszített bútorokra tett megjegyzés. Némely leltár a hagyaték értékelését is magában foglalja, ezek a dokumentumok az említett bútorok pénzbeli értékének változásairól is információt nyújtanak. Ez az értéknövekedés tükröződik a bútorok kialakításában, stílusában és használatában is. A 18. század folyamán egyre több az olyan adatunk, amely mesterremeknek szánt bútorok készítéséről szól. A Soproni Levéltár őrzi azt a régi felírókönyvet, amely 1762-1808 között tartalmaz adatokat a helyi bútor-mesterremek készítésről (Altes Einschreibbuch von Anno 1769). Ebből, és a hozzá csatolt nyolc iratból tudjuk, hogy a remek-előírások túlnyomó részt ruhás- és írószekrények készítését írták elő. Az utóbbiak közül a felső részt két ajtóval elzáró, angol szekrény elnevezésű típus volt a gyakoribb. A remek elkészítése egy, másfél évig tartott, és a céh elöljáróinak felügyelete mellett zajlott. A remek méreteit pénzért vették meg a jelöltek, de fizetniük kellett a rajz benyújtásakor és a szekrény elkészítésekor is, a mesterlevélért és a vétett hibákért. Az említett felírókönyvben szereplő 17 bútor közül 7 volt ruhásszekrény és 7 írószekrény. Sajnos a remekhez készített rajzok nem maradtak fönn, s egyelőre maguk a bútorok is hallgatnak készítőikről, akiknek mesterjegye, vagy egyéb jelzése nem ismeretes. A ma Sopronban ismert 1 8. ARRABONA Elli 36/1-2.