Arrabona - Múzeumi közlemények 36/1-2. - Ajánlva a hetven éves Dr. Domonkos Ottónak (Győr, 1998)
Csiszár Attila (Kapuvár): Egy kapuvári nagygazda család építkezése 1928-ban
A gartai mesterek általában két-három inast tartottak. A harmadéves inas már szakembernek számított, a segédet pótolta. A mester segédeinek és az inasoknak vasárnap ebéd után, a litánia előtt fizetett, így az építtetőtől a munka árát - amint az a szerződés üresen maradt részére írt feljegyzésekből is kitűnik - részletekben, még az építkezés befejezése előtt kérte: „Közbe is főzettek, mer ugye a kőművesnek vótak segfdjei, hétvígin füzetté ki a munkásokat. Osztó akkor idesapám mindig megbeszíte vele, hom mire mennyi köll." Az ácsmunkákra a kapuvári Németh Andrással kötöttek szerződést. A magasított utcai homlokzat miatt megemelt, ferhérungos, állószékes tetőszerkezetet a N idasdy utcai régi ház előtt szabta ki a mester segédjével, mivel ott állt rendelkezésre a munkához szükséges terület. A tetőfedést Sipőcz Gyula cserepező és Payr Henrik bádogos végezte, a nyílászárókat Néppel Kálmán asztalos készítette. Az üvegezéssel a szintén jónevű kapuvári iparost, Varga Jánost bízták meg. Az új ház a tervek szerint két család számára készült. Az építtető azonban fiatalon, 36 évesen megözvegyült. Miután újra megházasodott, az Új utcán (Arany János utca) másik házat építtetett magának. A Vargyas utcai ház, amelyet azután fia lakott családjával, nagynak bizonyult. Az egyik szobát és az udvar felőli konyhát lakták. Az utcai oldalon levő konyha teljesen kihasználatlan helyiség maradt, a másik szoba pedig félig-meddig bebútorozva vendégszobaként funkcionált, amikor a család pap fia, aki Csorváson volt plébános, néha hazalátogatott. A vendégszoba alatt volt a pince,' amely részben terménytárolásra (répa, krumpli) szolgált, részben pedig - főleg nyáron - a tejfeldolgozás helyszíne volt: „Nyáron ott szeperótoroztam le a tejet. Ollan vót, mind esz szoba." A ház mindkét konyhájában téglából rakott takaréktűzhely volt, az állandóan használt úgynevezett mosókonyhában hétkenyeres kemencét építtettek. Az építkezéshez, illetve az új házhoz kapcsolódó szokások közül az 1920-as, 1930-as években már csak kettőt gyakoroltak. Amikor a kőművesek látták, hogy „No, ezen a sarkon mómo glejtni lessz" , valamelyik segéd levágott egy fahegyet, fölszalagozta, majd mikor elérték a párkánymagasságot, kitűzte a falra. „Kitűztík a cégért. Ez arra való vót, hogy a gazda füzessen. Hát nem ittak ám akkor minden nap, csak vígin az ádomást. Bor vót, más nem. Ollan nagyot nem állítottak ám akkor. Nem mondom, szegin idesapám szokott úkor hoznyi nekik eggy üveg bort, megkináto űket napközbe, de ádomás a vígin vót." Szintén szokás volt még az új ház felszentelése a rákövetkező vízkeresztkor: „E/gyüft a pap a minisztrósgyerekkel, szentűtvizet hozott, osztó megszentűtö. Meg keresztet irt az ajtó fö/é." 18 A Varga Berta család 1 928-ban lezajlott építkezése a népi építészet utolsó korszakára, az integrálódás korára több szempontból is jó példával szolgál. A kapuvári nagygazdák előző generációjának építkezéseit még a kisalföldi házterületen uralkodó hármas tagolású, egy bejáratú, szabadkéményes háztípus jellemezte. A 19. század második feléből ismerünk olyan L-alaprajzú házakat, amelyekben a lakóhelyiségek /szoba-konyha-szoba/ városi mintára az utcai épületszárnyban foglalnak helyet. Ez a megoldás azonban a parasztság körében csak évtizedekkel később terjedt el számottevően. A kapuvári és gartai gazdák az 1920-as években építették fel ma js álló, jómódot reprezentáló házaikat, amelyekhez a példát a helyi úri, iparosrétegek építkezései adták. Az újonnan emelt épületek alaprajza meglehetős változatosságot mutat. Tervezésüknél - mint láttuk - olyan megfontolások is szerepet játszottak, amelyek az előző korszakban elképzelhetetlenek voltak. Az építkezés munkaszervezetét tekintve jelentős változás volt, hogy a rokoni társasmunkával szemben mind gyakoribbá vált a bérmunka, vagyis az építtető a munkát kiadta a mesternek, akinek a kellő számú segédmunkást is biztosítania kellett. ARRABONA EBM 36/1-2.
