Arrabona - Múzeumi közlemények 36/1-2. - Ajánlva a hetven éves Dr. Domonkos Ottónak (Győr, 1998)
Horváth József (Győr): A XVII. század első felében keletkezett győri iparos végrendeletek kutatásának tapasztalataiból
A 1 7. századból eddig általunk tanulmányozott ezernyi győri testamentum között jelentős számban vannak iparosok - ill. feleségeik, özvegyeik - által készítettek is: jelen dolgozatunkban e források kutatása során szerzett tapasztalatainkról szeretnénk rövid áttekintést adni! Először kísérletet teszünk annak meghatározására: milyen mennyiségben maradtak fenn a 17. század első feléből iparos-végrendeletek és ezek készítői mely iparágak képviselőiből kerültek ki, míg munkánk második felében a forrásanyag vizsgálatának, az eddigi eredmények kiegészíthetőségének néhány lehetőségére szeretnénk a figyelmet felhívni. Az iparos-végrendeletek számáról A győri levéltárak általunk eddig kutatott forrásaiban e sorok írásáig 1 036 darab 1 7. században keletkezett testamentumot sikerült fellelnünk: közülük 552 (54,2 %) a század első feléből maradt fenn. Ezen 552 végrendelet közül 24 nem győri keltezésű - így 528 Győrött készített forrás közül igyekeztünk jelen dolgozatunk anyaggyűjtésekor az iparos-vég rendeleteket kiválasztani. Munkánk során hamar be kellett látnunk: ez nem is olyan egyszerű feladat! Meglehetősen kevés ugyanis az olyan testáló, aki már végrendelete bevezető soraiban egyértelműen „elárulja" foglalkozását. ,,En Vyuarosban lakozó Mihály kovach, egy Czehbeli Mester ember: Akarok Testamentomot tenni..." - kezdődik egyik, 1646. március 17-én kelt forrásunk; hasonló esetet azonban csak mintegy három tucatnyit idézhetnénk. Közöttük legnagyobb számban a kovácsok, valamint a mészárosok fordulnak elő: az előbbiek közül pl. Tamás kovács 1625-ben, Gulich János kovács 1640-ben, Fülöp kovács 1643-ban, Saorwaini János kovács 1647-ben végrendelkezett; míg az utóbbiak sorában Vadas György (1612), Raicinger Kristóf (1614), Holtsapffel Márkus (1633), Kainpacz János (1633) és Christian Miller (1638) neve mellett szerepel - többek között - a „mészáros" megjelölés. A többi elterjedtebb mesterség képviselői csak néhány esetben hangsúlyozzák ki i!y módon is foglalkozásukat: a ritka kivételek közé tartozik pl. Gyurekovicz Pál szabólegény (1643) vagy Hrusich Miklós csizmadialegény (1644) végrendelete. Sokkal gyakrabban történik viszont utalás erre a Győrött ritkábbnak mondható mesterségek esetében: így pl. már a bevezetőből megtudjuk, hogy Hans Pfaffenhofer (1616) fazekasként, Hanz Jacob Drautt (1634) pogácsasütőként, Lierhamer János (1644) szappanfőzőként működött, vagy hogy az 1 633-ban testáló Sabina asszony Daner Sebestyén pintér felesége volt, Buyak Margit pedig Castellan Mihály kőműves özvegyeként végrendelkezett 1637-ben. Lényegesen több információval szolgál jelen kutatásunk szempontjából a testálok névhasználata: a 1 7. században ugyanis meglehetősen nagy számban éltek Győrött olyan személyek, akik foglalkozásnévre utaló családnevet viseltek. Csak a 1 7. század első felének végrendelkezői között 60 Szabó, 15 Szűcs, 14-14 Varga ill. Mészáros, 10-10 Kovács ill. Csizmazia, 9 Borbély, 5 Szíjgyártó, 4-4 Lakatgyártó ill. Fazekas, 3-3 Csiszár ill. Ötvös, 2-2 Szappanfőző ill. Gombkötő, valamint l-l Takács, Csapó, Pajzsgyártó, Nyereggyártó, Pintér ill. Kolompár nevűvel találkoztunk - vagyis 161 személy, azaz a testálok mintegy 30 százaléka foglalkozásra utaló családnevet viselt! Fel kell vetnünk azonban a kérdést: e személyek - ill. férjeik - valóban a nevükben jelzett foglalkozást gyakorolták-e? Ez az időszak - amint arra Szende Katalin a figyelmet felhívta - a családnevek kialakulása szempontjából „átmenet a ragadványnév jellegű személyes előnévadás és a későbbi értelemben vett családnevek állandósulása között, amikor is a mérleg nyelve már erőteljesen az utóbbi felé billen el." Ezért e nevek viselőit nem tekinthetjük „automatikusan" azon mesterség gyakorlóinak: ennek kimonARRABONA fitt] 36/1-2.
