Arrabona - Múzeumi közlemények 35/1-2. (Győr, 1997)
Tanulmányok - Kubassek János: Xántus János utazásai a geográfia nézőpontjából
csodálom, hogy a szent atyák éppen oda építették ezen költséges kolostort, mert noha 1822 óta nem tön 1 ki ezen félelmes tűzhányó, még most sem alszik, s előbb utóbb alkalmasint elönti a kolostort, vagy az is meglehet, hogy légbe röpíti, a mint ilyesmi nem is éppen ritkaság a keletózsiai tűzhányók történetében. E sorok szerzője 1 995-ben a Fülöp-szigeteken tett tanulmányútja során bizonyosodott meg arról, hogy Xántus János vélekedése mennyire megalapozott és előrelátó volt. A Taal kitörései időközben elpusztították a Xántus által említett dominikánus kolostort, s a tűzhányó a mai napig olyan potenciális veszélyforrást jelent a helybéli lakosságra, mely a vulkánológiai szolgálat munkatársainak állandó jelenlétét indokolja. A másik luzoni tűzhányó, a Pinatubo 1991-es, több mint ezer halálos áldozatot követelő kitörése után Rajmundo Punongbajan filippino vulkanológus professzor véleménye szerint a sűrűn lakott Taal vulkán környéke jelent hasonló katasztrófakockázatot. A településföldrajz és az emberföldrajz számára jelent máig értékes forrásművet a Bomeo-szigetén tett több hónapos utazásáról szóló érdekfeszítő beszámoló, melyben az ásványkincsektől a társadalmi szokásokig szinte minden érdemleges információ megtalálható, mely akkoriban egyáltalán rendelkezésre állt a szigetről és lakóiról. Xántus Szaravak államban tett utazásai során elsajátította a borneoi malájok nyelvét, s életformájuk szinte minden vonását, jellegzetességét közvetlen közelről tapasztalás útján ismerhette meg. Utazásait elsősorban a néprajzi tárgygyűjtés, valamint a zoológiai kutatások motiválták, de figyelme a természet és az emberi világ szinte minden jelenségére kiterjedt, a közlekedési eszközöktől az ékszerviselési szokásokig. A Szadong és a Szimunyon folyók forrásvidékéről ill. kanyarulatairól készített térképei, a dajak falvakat megörökítő művészi rajzai és festményei a geográfia tudománytörténetének becses kincsei közé tartoznak. A Szimunyon folyón végzett, a vízfolyás sebességére vonatkozó hidrográfiai mérései fontos adalékok e távoli terület vízrajzi állapotaira. Vizsgálta a folyón megnyilvánuló dagályhatásokat, s vízi útjai során számos értékes térképvázlatot készített a folyó mederváltozásairól, zátonyairól és szigeteiről. Elsőként jutott el a bennszülöttek által emlegetett hatalmas víztükörhöz, a Szimunyon tóhoz, és tisztázta, hogy a nyugat-keleti folyásirányúnak vélt Szimunyon folyó a valóságban észak-északnyugat és délkelet irányú. A krokodiloktól hemzsegő pandanuszmocsarak girbe-gurba, kiismerhetetlen vízfolyásain törékeny ladikkal megtett útja igazi felfedező vállalkozás volt. "...igen világos lett előttem, hogy a Szimunyon tó nem egyéb, mint a Kling-Klong és az északi oldalon végig futó Szibok nevű hegylánczok vizmedenczéi, ebbe szállítják le felesleges összes vizeiket a vízmosások és patakok segélyével, s ide gyűlik a mindennapi csapadék is. A Szimunyon folyó pedig levezeti a tengerbe a fölösleges víztömeget." A fejvadász dajakok hátborzongató szokásairól, a megölt ellenség levágott és felfüstölt fejének elhelyezési szertartásairól írt beszámolói már az etnológia és a néprajztudomány tárgykörébe tartozik. Az érdekesség kedvéért érdemes megemlíteni a fejvadász zsákmányhoz kapcsolódó borneoi rítusokat: "A fejet nipa pálma levelekbe burkolva partra szállítják, s tüstént az úgynevezett nagy nyilason kiszedik belőle az agyvelőt, faszén fölé helyezik, s lassú tüzeléssel megfüstölik, úgy hogy a haj hús és bőr mind rajta marad a koponyán. Mikor 10-12 nap múlva kész az operatió egészen fekete, mint például a füstölt sonka. Aztán kiteszik a verandára, s ottan a képzelhető legnyájasabb bánásmódban részesítik, rizst és egyéb eledeleket raknak elébe, pipát tesznek szájába... s értésére adják, hogy mostmár a falu tagja lett, nem ellenség többé, ezentúl jó barátok, rokonok és atyafiak lesznek..." ARRABONA 35/1-2.
