Arrabona - Múzeumi közlemények 35/1-2. (Győr, 1997)
Muezológia - Múzeumi élet - Draveczky Balázs: Szabálytalan nekrológ dr. Mithay Sándorról
Szabálytalan nekrológ dr. Mithay Sándorról Több, mint negyven éve történt. Egy vékonydongájú, égőszemű, a könyveket és a történelmet mód fölött kedvelő, már majdnem hosszúnadrágos kamaszgyerek testérelelkére szabott házi feladatot kapott. Iskolájában, a hajdanvolt Szent Imre, akkor már Liszt Ferenc utcaiban a nem sokkal később mártírhalált halt osztályfőnökének (Tihanyi Árpád) kellett beszámolnia: "Milyen volt iskolánk környékének régi története?" A fiú rendszeres olvasója volt a Városi Könyvtárnak. (Abban az időben boldogult dr. Bay Ferenc könyvtárigazgató úr ki is tüntette, mint az egyik legjobb olvasóját. Móra: Utazás a földalatti Magyarországon c. kötetét kapta jutalmul, mert ő volt akkor a legtöbbet kölcsönző. Nem gondolta a derék könyvtáros úr, hogy akkor jegyzi el magát a korábban is kedvencének tartott Móra élethivatásával az a vékonydongájú kamaszfiú...) Mint mondom, szorgalmas olvasó volt. Elkérte hát azokat a könyveket, amelyekből a legtöbbet olvashatta el a kapott feladathoz. Amikor már hiába nyúzta-szorongatta újabbakért a könyvtár valamennyi munkatársát, az egyik bicegő járású, ott kutató ember (később tudta meg, hogy a jeles várostörténész: dr. Jeney Ferenc volt) így fordult hozzá: Hát ha annyira érdekel, te gyerek, miért nem mégy a Múzeumba? Ott minden apró adatot helyben kapsz megí A javaslatot tett követte. Félve, bátortalanul, de a kitűzött célja érdekében elszántan csöngetett be egy hétfő kora délutánján, - még iskolatáskát lóbálva kezében - az egykori "Istenszeme" épületének nagykapuján. Véletlenül botlott egy mosolygós, szemüveges, ott tüsténkedő úr elé. Mitsem törődve, kivel is lehet dolga, gyors bemutatkozás után hadarta el jövetele célját és lényegét, segítséget kérve a könyvtárból kapott összeolvasott kazalnyi "tudomány" kiegészítésére. A szemüveges úr felhúzott szemöldökkel hallgatta. Faggatni kezdte. A kérdés-feleletből olyan hosszú beszélgetés kerekedett, hogy közben a munkaidő is lejárván együtt indultak kifelé az épületből. Kiderült, hogy az Igazgató Úr (merthogy ő volt saját személyében dr. Mithay Sándor, a Xántus Múzeum akkori igazgatója) a kíváncsi érdeklődő, a kamaszfiú pedig elárulta, mennyire érdekli minden, ami a tegnapelőttől régebben történt. Ha úgy gondolod fiam, akkor a jövő héttől minden második hétfőn délután találkozol velem itt a Múzeumban. Én mesélek. Azután könyveket kapsz. Később csak címeket. És tanulod, próbálod megszokni a múzeumi levegőt. Hátha egyszer eljön az ideje annak is, hogy nem tudsz majd nélküle élni... A kamaszfiú boldogan eredt lakóhelye, Révfalu irányába. Hej, nem is sejtette, hogy az Igazgató Úr is ott lakik. Arrafele tart később ő is, - csak még egy kicsit rajtafelejti a szemét az egyre gyorsabban távolodó, és boldogan trappoló diákon. (Mintha érezte volna, hogy a beszélgetés meghatározó lesz a kamaszfiú jövendő életútjára. A jövendő suplinca távolodik tőle, hogy minden hétfői találkozás, beszélgetés, téma-adás és számonkérés után közelebb kerüljön hozzá. Mesteréhez a tanítvány...) A többit már az idő hozta. A kamaszfiú, ha kellett, a raktárban segédkezett. Ha a véletlen úgy kívánta, postai kifutófiúként előbb meghívókat címzett, majd föl is adta. Egyáltalán az Igazgató Úr (aki közben Sanyi bácsivá minősült) és cinkostárs, idősebb barát, tanácsadó lett nemcsak múzeumi ügyekben, de még az első diákszerelmek egymást kergető stafétái közepette is) nem tudott olyant csak kigondolni is (a kérést illett előre kitalálni!), ami számára teljesíthetetlen lett volna... ARRABONA 35/1-2.
