Arrabona - Múzeumi közlemények 35/1-2. (Győr, 1997)

Arcképek - B. Virághalmy Lea: Virághalmi Ferenc (1826–1875)

Rómában nyolcszáz bíboros ember mint csinál egy emberből Istent, mert hiheti miattam mindenki, amit akar; mind addig, míg a mást hívőkre azt nem kiáltja "anathema esto!" mert akkor állok az anathema elé a szónak és tollnak minden fegyverével..." Sajnos Jókainak mind ebből a beszédéből, mind parlamenti felszólalásából kiderült, hogy "valójában nem ismerte a helyzetet" . A VKM költségvetési vitájában kipattanó igen kényes részletkérdésben nem a lelkiismereti szabadság volt a lényeg (bár annak ügyében készített törvényjavaslatot is előrevetítette), hanem az, hogy az orthodox zsidók azért támogatták a közös iskolákat, hogy az iskolafenntartás költségeitől megszabadulva "annál ellenőrizhetetlennebbül burjánoztassák vallástanfolyam címén a zúgiskolákat (chédereket), holott a kongresszusi községek a legnagyobb áldozatokat hozták azért, hogy az állam iskolafentartási terhén könnyítsenek... s olyan felekezeti életre neveljék a zsidó ifjúságot, mely a magyar nemzeti kultúrán alapul." Jókai tehát éppen az ellen az egyik magyarországi zsidó vezető réteg ellen fordult, melynek komoly asszimilációs igényét nyilvánította ki Wahrmann Mór az országgyűlésben - abban a helyzetben, mikor a magyar kultúra, a magyar hagyomány és a magyar nyelv terjesztéséért egyre többen emeltek szót. Virághalmy felismerte ezt, s szakítván eddigi politikai nézeteivel, Jókai körével 1871 júliusában a Városliget melletti Amerika vendéglőben a Terstyánszky ezredest búcsúztató törzs- s főtiszteket rábírta, hogy mindannyian írják alá az általa megfogalmazott, "a magyar nyelv terjesztésére vonatkozó nyilatkozatot: erkölcsi kötelezettséget vállalván arra nézve az aláírók, hogy bárhol és bárminő alkalommal e városban és e hazában a magyar nyelvnek fog előnyt adni és csak azokhoz fog idegen nyelven szólani, aki - külföldi lévén - anyanyelvünket nem érti ." A született német katolikus Virághalmy, ki "magyarországiságával" először a bencés gimnáziumi környezetben találkozott, sőt mondhatni itt tanult meg igazán magyarul, magánbeszélgetésekben, iskolai kiruccanásokban 1848/49 harcaiban felismerte, hogy a haza, Magyarország mindig felette kell, hogy álljon egyes kisebb-nagyobb politikai csoportok pillanatnyi érdekeinél. Erről nem tudta meggyőzni fitos orrú feleségét, ezért útjaik a kis Aranka megszületése után csendben elváltak. 1871-ben Virághalmyt a budai Vár Bécsikapu utcájában lévő Honvédelmi Minisztérium elnöki osztály tisztán katonai I. csoportjának első osztályára vezényelték. Itt ment végig "minden, a honvédség harczképességére, gyors mozgósítására és meneteire vonatkozó rendelkezés. Az országnak védállapotba való helyezése körüli hatályos intézkedés illetőleg közreműködés." Hatáskörükbe tartozott még a VKM I. ügyosztályával együttműködve a tábori lelkészet honvédségi része, valamint az összes hadgyakorlat. A Honvédelmi Minisztérium átszervezése után 1 873-ban Virághalmy áthelyezését kérte az Észak-pozsonyi 57. honvédzászlóaljhoz, melynek állomáshelye Nagy-Szombatban volt. Az itt eltöltött mintegy másfél év után kérvényezte a nyugdíjazását, hogy végleg szeretett Dunántúljára költözhessen. A Somló-hegy jenéi oldalában, Tüskevártól nem messze vásárolt egy kétszintes, lakószobákkal, konyhával ellátott új présházat, mely alatt kő dongaboltíves nagy pince húzódott a ház mögötti új telepítésű szöllei alá. Ez a környezet, a csend, a közelben lévő lepusztult, hajdan remekmívű barokk pálos templom, a - Mikszáthot pápai tiarára emlékeztető - Somló sziklaormára nehezedő várrom; mind Virághalmy gondolatait tükrözte vissza. "Egykor lángokat vetettél Somlóhegy, most vesztegelsz És kiégett köveiden Szőlőfürtöket nevelsz" 59 ARRABONA 35/1-2.