Arrabona - Múzeumi közlemények 34. (Győr, 1995)

Perger Gyula: Cigánykovácsok Győr megyében – a győri iszkápások

vácsok voltak eredetileg akik más termékeket is gyártottak, hanem éppen a klasszikus szegkovács cigányságból váltak iszkápássá a konjunktúra hatására. Jól bizonyítják ezt a győri iszkápások, kiknek léte és specializálódott munkája szorosan összefüggött a város hajóforgalmával, a gabonakereskedelemben és viziszállításban betöltött szerepével. A hajógyár megszűnésével, illetve a szállítás és hajómalmok visszaszorulásával megszűnnek iszkápakészítők lenni, visszatérnek az újabb igényeket is kiszolgáló szegkovácsoláshoz. A múlt században betöltött fontos szerepük miatt azonban a köznyelv napjainkig megőrizte az iszkápás, iszkápás cigány elnevezést, noha már a század elején is alig-alig készítettek jelentősebb mennyiségű hajószeget. A saját közegükből való kiszakadást elősegítő múltszázadi konjuktura napjainkig hatóan határozta meg identitás-tudatukat is. A még megszólaltatható győri iszkápások, illetve ezek leszármazottjai nem tartják magukat cigánynak. Öreg Putter András szerint van kolompáros, teknővájó és oláhcigány. "Van még muzsikus is, de az má nem égiszen az." "Minket (az iszkápásokat) az oláhcigányokkal kevernek össze. Rígen mindig erre vonútak, itt ittak ők maguk is a Gál-féle vendíglőbe. Azér monták asztán az emberek, hogy itt cigányok laknak." Putter Mihály úgy tudja, hogy "még ma is ínek Nimetországba Puterek, Ábrahámok. Mink is onnan gyüttünk ide." Magyarországon kettészakadtak, egy részük Budapesten, a másik pedig Győrben telepedett le. "Nem ismergyük a cigánynyelvet, vajdánk se vót sohase. Soha nem vótunk cigányok." Az 1871-es születésű Csonka Albert úgy emlékezett, hogy gyermekkorában "rígi iszkájbások vótak Lévai István, Hajdár István, Búza József, Csonka Károly, Varga József, Rab János, Tihi Balázs, Baka Mihály, Lalla Mihály, Bujka József." Bár a vezetéknevek azonosak a cigányösszeírásokban szereplőkkel, már ők sem tartották magukat cigánynak.

47 Lakóhelyük napjainkig újváros "cigánylapos" része. S bár közigazgatásilag Győrhöz tartoztak, mindvégig megőrizték részleges területi zártságukat, elkülönülésüket. Működésük fénykorának emlékét őrzik e városrész utcanevei: Iszkápa köz, Tűz utca, Zúgó utca. III. AZ ISZKÁPÁS MESTERSÉG A szakma fogásait gyermekként, beletanulással sajátították el. Az iszkápásoknál kialakult szokás szerint,, minden gyerek az édesapja mellett tanulta ki a mesterséget. Két vagy három osztályt elvégzett, utána már segíteni kellett a műhelyben. "Nehíz mestersíg ez! mondta Csonka Albert - Gyerekkorukba tanújják. Az én apám mikor tanított, mindig ott vótam a tűzné. Csinátak fogót, asztán ojan-imijen üllőt is attak. Tizenegy éves vótam, má tuttam dúgozni." A gyerekek általában a fújtatással kezdték, vagy kokszot törtek. 'Tinákkal mírtík ki a kokszot. Ha elfogyott, akkor a másik aki fujtatott vitt egy finakkal. így cserítík a fujtatást, mer efáratt benne, amin mind a két keze járt. Má reggel nígy órakor föl köllött keni., dúgoztunk dilután nígyig, azstán hasítottunk este nyócig." 277