Arrabona - Múzeumi közlemények 34. (Győr, 1995)
Dominkovits Péter: Marginális helyzetben – jobbágytelken ülő nemesek Győr megyében, a XIX. század első felében
kisgyűlés - az előző esethez hasonlóan - a 30 napos határidővel előírt úriszék hatáskörébe 63 ' utalta, jelezve az eset későbbi megyei tárgyalását. A per, melynek során a jobbagytelken élő nemesek a vármegye pártfogását kérve a szemerei bírák aránytalan adóztatását panaszolták, az 1830-as évek derekáig tartott. Győr megye 1826. évi határozott állásfoglalása, és legfőképpen tíz évvel később az adózás törvénybeiktatása a későbbiekben jelentős változást hoz. Bár a fentiekhez hasonló konfliktusok akkor is előfordultak, pl.: 1844 végén a szentpáli adózók egy nemesember birtokába jutott 1/2 jobbágytelek adótartozásai ügyében kérnek vizsgálatot. Réti község esete nemcsak az elhúzódó ügy megoldása szempontjából érdekes, de egy konkrét eset kapcsán is rámutat a vagyoni viszonyok determináltságában a társadalmi csoportokat elválasztó jogi határok elmosódására. 1833-as községi kérelmet megyei vizsgálat követte, ami kiderítette a réti jobbágyhelyek nemesi kézre kerülését. Míg a két "szegény nemes" Nagy János és Jakus János a fél adózó jobbágytelket beházasodás révén szerezte, Horváth Zsigmond - egy közterhek viselését garantáló kötelezvény aláírásával - egy zscllcrházat vett. Az első két személy esetében - a vizsgálat szerint - a fél telket valójában a jobbágy Káldi János bírja, aki vejeit "szolgaképpen" foglalkoztatja. Bár a vármegye ekkor a magánszerződések fölött álló "törvény" - valószínű, itt a törvényhatósági gyakorlat - betartását írta elő, de ez ügyben valószínű a változatlanság uralkodott, ugyanis hasonló okból Jakus és nagy ellen 1838-ban is panaszt tettek. Ezt követően a szolgabíró és az esküdt a törvény betartását foganatosította. Míg a törvény életbe lépte előtt többnyire adózó közösségek, községi birák, törvénybírák adóztatást kérő folyamodványai voltak túlsúlyban, bár a vármegyei gyakorlat hivatalosan nem változott, de 1836 után a jobbágytelken élő nemesség mentesítési kérelmei növekedtek meg. így 1837-ben a patasi "nemes jobbágyok" a törvény életbeléptére hivatkozva a korábbi időszak adóhátralékátóli felmentésüket kérték. 1840-41 során a többgeneráción keresztül jobbágytelkcn is élő nemes család, a Szalay família tagai, István, Sándor, Miklós, Dávid és Imre azért esedeztek, hogy csekély vagyonuk miatt az ősi javak között található elpusztult jobbágytelek adójától - és minden más teher alól is - Verbőcy 1. részének 40. cikkelye nyomán - mely a vagyonosztály miatti mérséklet engedi - a vármegye mentesítse. Míg 1842-ben a mezőörsi, vámosi "jobbágy nemesek", ahogy a Szentmárton mezővárosban lakó Fekete Márton "telkes gazda" is az ún. "termesztményi" adó alóli felmentésüket kérték, úgy a (győr)szabadhegyi nemesek Győr város rájuk kivetett katonatartási adóját sérelmezték, s ezel szemben a másik törvényhatóságnál kértek óllalmat 69 E sok községet érintő, de alapvetően egy tőről fakadó "konfliktussorban" - ahogy ez már a korábbi szemerei példánál is kitűnt - természetesen találkozhatunk a másik fél, a nem nemesi közösség jobbágytelken ülő nemeseket a törvény szabása, illetve az arányos teherbíró képesség feletti adóelosztásával. 1838-ban a tényői "nemes jobbágyok" igazát ismeri el Takács Sándor főszolgabíró. A korábbi évek dicális összeírásainak összevetésével megállapította, rájuk "felesleges" mértékben vetettek ki királyi adót, de immáron ezen se179
