Arrabona - Múzeumi közlemények 34. (Győr, 1995)
Dominkovits Péter: Marginális helyzetben – jobbágytelken ülő nemesek Győr megyében, a XIX. század első felében
Kispécen nem ez volt az egyetlen olyan kúrializálás, melyből több évtizedes vita és perlekedés keletkezett. Bors esetét csak rövid idővel előzte meg egy másik. Érdemes azzal is kicsit részletesebben megismerkedni. A II. József által időlegesen feloszlatott bencés rend kamarai kezelésbe került egyik községében, a sokoróaljai Kajáron, egy Szalay János nevű jobbágy a XVIII. század végén armálist nyert. I. Ferenc 1802-ben a jelentős oktatói feladatkörrel a bencés rendet visszaállította, visszaállított, s a szerzetet birtokaiba visszahelyezte. A következő évben Nóvák Krizosztom főapát az esetleges kúrializálás, vagy a konfliktusok kerülésére, uradalom területén élő nemesek számának csökkentésétől vezérelve Szalayt jobbágytelke és települése elhagyására szólította fel. A sessiót 1806 szeptember 26-ig évi 110 f t-ért néki bérbe adta, de azt kikötötte, hogy ez idő alatt valahol egy másik lakásról kell gondoskodnia, hisz azt a bérlet lejárta után már nem használhatja. A nehéz helyzetbe hozott armalista két év múlva a szomszédos Kispécen 9/32 belső telket szerzett a hozzá tartozó 8 4/6 pm szántóval és 2 kaszás réttel. A telek földesura Muraközy József szemerei közbirtokos volt, aki ezt - a tanúkihallgatások szerint - folyamatosan árendáltatta. Szinte közvetlenül ingatlanszerzés után Szalay azt adó alól is ki kívánta vonni. A kispéci jobbágyok tiltakozása ellenére ügyben első fokon eljáró úriszék 1807. január 13-i 51 döntésében a telek curialis jellegét mondta ki. Ebbe a kispéci jobbágyok nem nyugodtak bele, s a vármegyénél, illetve a Helytartótanács Úrbéri Osztályánál hosszas perbe kezdtek. Bár a kilátástalan perfolyam egy korai szakaszában már mindkét ez ügyben eljáró felsőbb hatóság kinyilvánította a Szalay János és a Bors János által használt kispéci telkek urba52 rialis jellegét, de a szolgáltatások, adók behajtását nem sikerült elérni. (A későbbiekben a kispéciek úrbéres perére még más vonatkozásban visszatérek.) Az írástudó armalista, Hardy István 1822-ben az adózó Krajner József urbáriumba felvett 11/32 jobbágyhelyét szerezte meg. Bezerédy Ignác főszolgabíró és Sziklóssy Szabó Pál esküdt jelenlétében aláírt kötelezvéyben jelezte; ő megegyezés alapján Krajnert a telken álló épületek árával is megelégítette, s a birtokbavétel elfogadását kérve magát a földesúri és vármegyei adók és szolgáltatások megadására kötelezte, ellenkező esetben a földesúr 53 vele szembeni kibecsültetési jogát elismerte. Tényőn 1803-ban Hardy György özvegye, nemes Ujj Katalin a gazdaságot egyedül továbbvinni nem tudta, s anyagi körülményei az 1/2 jobbágyhely eladására kényszerítették. Az ügy külön érdekessége az, hogy a telket nem a kisnemesi rokonság valamelyik taga, hanem a nem nemes Rosta István vette meg 500 f t-ért. Az úrbéri telken élő armalista, Csehy János 1834. évi felvallásából egy telckterület több generáción keresztüli tulajdonlástörténete bontakozik ki. Ő ekkor azt a zsellérházat bírta, amelyen a XVIII. század utolsó harmadában - a Mária Terézia-féle úrbérrendezés idején - Csonka György élt. A felvalló szerint akkor a belső telek nem tartozott az úrbéres földek közé, csak az ahhoz tartozó csekély külsőségek. Csonka után a következő birtokos Katona Ferencné lett, aki a házas beltelket a hozzá tartozó földekkel együtt Varga Jánosnak és Andrásnak eladta. Az eddigi nem nemesi birtokforgalomba 1800 körül került be egy nemesi jogállású személy, ugyanis akkor a Varga fivérek a házat Tollár Istvánnak adták el, de a földeket a beltelektől levá176