Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Gecsényi Lajos: Gazdálkodás és társadalmi mobilitás a „győri pusztán” a XVII. században

"A téli takarmányozás elsődleges bázisa a nyáron gyűjtött széna volt, amit aszályos években inségtakarmányok egészítettek ki, s amely mellett ha szükség kívánta, s az időjárás engedte, a téli legeltetés is előfordult" - írja Paládi-Kovács Attila rétgazdálkodási moAH •• nográfiája. Vajda István ácsi jobbágy 1664-től élt Őrsön s mint 1678-ban elmondta "nekys egi kevés marhaja leven hogi szénája nem volt kenetelen volt kinn [azaz a legelőn - G.L.] eörzeni." A széna becsére utal egyébként, hogy a petrencéket éjjel is őriztették, mert a tolvajok bármikor elvihettek azokat. Még mindig Mezőörsnél maradva kiderül, hogy a jobbágyok, miután a zsellérek számára kijelölték a külön legelőrészt a bérelt határban, a maguk részét vagy közösen használták vagy az ősi nyílosztással osztották ki: "...az árkon feöl szelrül mint egi niolcz petrenczere valót kaszaltanak volt es mivel amelliek a sell ereknek az arokigh fölt volt osztván feol szelrül, a sellerek neheztelvén erettel, hogi gazdája az sellereknek jutott füvet le kaszaltatta volna, a gazdája a maga nilasat adta nekik érette." (Genczi György, Szapáry Péter jobbágya, Gyömöre). A nyüas osztásra két további példa: "tugia hogi az eő otlaktaban valamikor Beörczházat az Eörsiek megh berlettek mindenkor azon veölgiet az teölteseigh vagi/a/« szamara vagi nil as számra feöl osztván szabadosan kaszáltak." (Rosa Péter, az esztergomi érsek jobbágya, Jenő - Esztergom vm.)-"...es vagi feől osztottak vagi pedigh a falu szamara kaszálták" t.i. a pusztai rétet. (Péntek Péter, Zámory György felesége jobbágya, Ács, Mezőőrsön 1666-1669 között.) Mindehhez csupán a győri várfalak előtt lévő szénáskertekben felhalmozott szénát említhetjük, ami részben a város körüli rétekről, részben a távolabbi pusztákról gyűlt 49 össze. A puszták hasznosításának harmadik tényezőjeként a szántóföldi művelést csupán kevéssé lehet számításba venni. Az ezzel kapcsolatos adatok valamennyije az 1670-es évekből származik, és a régi birtokjogok tisztázásával az egyes pusztafalvak újratelepítésével összefüggésben kerül napvilágra, amikor a szántóművelés előrenyomulása a "baromélő földek" feltörését vonta maga után. Cheke Márton mohai jobbágy (Komárom vm.) szerint (1672), ahol a szentiváni határban kölest vetettek, ott ő még marhákat őrzött ("á hol az idén kölesek voltak a Szent Ivaniaknak, mégh ezen fatenst megh fogták volt a Tolnay katonák, hogy ottan marhákat őrzött"). Orlé István Győr-Újvárosban lakó lovaskatona szerint "ennekelötte Gönyüyek ott nemis szántottak, mivel barom élő föld volt." Horváth Benedek szentmártoni jobbágy vallomása: "Tudgya aztis, hogi az előtt mindenkor marha iaro föld volt egész a töllgy fákon alól is." (1672) Ugyanezen évben Tares pusztáról mondta Farkas György écsi jobbágy, hogy az előző évben búzával bevetett földeket csak nemrég kezdték szántani. Farkas, mit Pap Lukács juhásza legeltetett a parlagon. 1678ban Söptér puszta határjárása alkalmával a már említett Szűcs János Girótról és Falaskár György Gyirmótról egybehangzóan vallották, hogy a söptéri bérlet ügyében a ságiak és káptalan-nyúliak közötti vitában Ergelius veszprémi püspök katonái levágták és letaposták 52 a ságiak gabonáját. 1680-ban Varjú András nagybaráti jobbágy így emlékezett: amikor Kismegyer még puszta volt [35 évvel korábban] nagybaráti Berkes András bérelte egy ré84