Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Gecsényi Lajos: Gazdálkodás és társadalmi mobilitás a „győri pusztán” a XVII. században

gekről. Annál is inkább, mert a szarvasmarhahajtással és tartással kapcsolatban újra és újra felbukkanó problémákról van szó. A pusztákon több helyütt voltak források, kutak, itatóhelyek, kisebb tavak, amelyek bizonyára meghatározó táborhelyül szolgáltak a gulyások, pásztorok részére. Egyes kutak a tulajdonos nevét viselték, mint Győr határában a "Malatesta Benedek kútja" (1577), mások a volt tulajdonosét: "Török Bálint kútja" 37 ( 1631 előtt) Félegyházán. Zoday György péri püspöki jobbágy 1678. évi vallomása sze38 rint Pér, Pázmánd és Söptér határa a "forráskutnál" volt. Ez azonos lehetett azzal a "Rekettyés" vagy "Forrás kúttal", amelyet Szálai Mihály emlegetett 1677-ben, amikor három falka marhát Őrzött ott. ("Pazmant szolgálván Chepi Jánost guliasul es a Rekettje 39 vagi másképen Forrás nevő kutnal, leven három falka marhaia") Edvi István 81 éves nyalkái lakos ugyanekkor azt mondta, hogy ők a péri tóra mindig szabadon járatták a marhát. Szentiván határában több itatóhely is volt, amit az 1672-ben említett "alsó és fölső itatóhely" tanúsít ("hogy az a hel közönséghes itató hel volt"). Miként országszerte a pusztákon, a puszta falvak határában itt sem csupán legeltetés, hanem - mint már idéztük - szénanyerés, kaszálás is folyt. A félegyházi pusztahatárról a már idézett Erdély András győri polgár vallotta 1631 -ben, hogy korábban szabadon kaszált ott, de egy alkalommal ákosházi Sárkány Miklós Kisbaráti falu zálogbirtokosa megfenyegette: elviteti a szénáját. Kláris Péter győri vajda egy katonatársával használni való füvet ment foglalni a pusztára. Illés Benedek sági jobbágy a szentmártoni tiszttartótól bérelt egy darab földet s "kétt Idén" Grebechy Gergely győri vajda 1594-ben enyingi Török István földesúrtól kért kaszálni való füvet kisbaráti jobbágyai számára, Félegyháza határában. Azoknak a kisbarátiaknak, akik a szántóművelés mellett elsősorban szőlőműveléssel foglalkoztak s nyilvánvalóan állataik számára csak így tudták a takarmányt biztosítani. Csép pusztán ugyancsak kaszáltak, amit az említett "tizedszéna" és nem utolsó sorban a Csépről 10-12 kilométerre fekvő Pázmándra szállított széna bizonyít. A ságiak 1677 előtt a bérletükben lévő Bőnyről hordták a szénát, de kaszáltak Pér határában is, míg a faluhely puszta volt. ("Ameddig Pér puszta volt a pazmandiak birtak s tudgia hogi kaszálta őis többel egyiut." - Nagy István jobbágy, Ság, 1677) A legteljesebb képet rét- és legelőhasználat ügyében a mezőörsiek börcsházai bérletének bemutatásánál kapjuk. Mindenekelőtt kiviláglik a tanúvallomásokból, hogy a legeltetés a kaszálás után vált szabaddá. Tóth Márton sokorókajári jobbágy 1654-1666 között szolgált Mezőőrsön: "magais esztendeigh gulias leven a reteknek feöl szabadulása után szabadossan eörzött raita." Előfordult, hogy a tulajdonképpeni bérlő, miután begyűjtötte a szénát, tovább adta a rétet legeltetési célokra. Maroti Mihály, Eszterházy János gönyüi jobbágya mesélte: "Pap Lukacz ur az Szolga Giöri földet megh bérelvén megh kaszaltatta es az után télre a Mezeö Eörsieknek ki arendalta." Az adat egyértelműen a téli legeltetésre utal, melyre az őrsiek állatai a bérelt pusztákon kaszált széna ellenére, talán éppen nagy számuk miatt, rászorultak. Ez egybevág az országos képpel. 83