Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Gömör János–Márton Péter–Hertelendi Ede–Benkő Lázár: Sopron és Daurfalva (Drassburg) égett sándainak kormeghatározása fizikai módszerekkel

ján Dt-X. századi (13.ábra), ezért a darufalvi földvár építését is a IX. század végére, a X. 32 sz. elejére, lényegében a magyar honfoglalás időszakára keltezi. Egyben elfogadja Bona I. feltevését, hogy a földvártól 500 méterre nyugatra földbe rejtett 0,40 kg súlyú ezüstkincset (14.ábra), amely a X-XI. század fordulóján készülhetett, 1044-ben rejthették a föld33 <• ' be, amikor III. Henrik "per Supronium" vezetett hadat Magyarország ellen, es ekkor dúlhatta fel a darufalvi Taborac hegyen lévő erődöt is. A darufalvi sánc felépítése és leégése között mintegy 100 év telhetett el a régészeti történeti adatok szerint. Ennek a fizikai kormeghatározások sem mondanak ellent. KÖVETKEZTETÉSEK: (L és H. táblázatok) A C 14 AM és TL adatok alapján a sánc építése és kiégése közötti időtartam nem határozható meg, vagyis pusztán ezen mérési eredmények alapján nem dönthető el, hogy a sáncot építése után az építők maguk kiégették-e vagy később égett ki. Az viszont egyértelműen cáfolható, hogy XVI-XVII. századi építésű és kiégésű lenne. A koradatok nem zárják ki azt, hogy III. Henrik 1044. évi hadjárata idején történt a két sánc felégetése; nem zárják ki, sőt, valószínűsítik, hogy a két sánc egyidőben épült és pusztult is el. A koradatokból valószínűsíthető, hogy a sáncépítkezéskor közvetlen honfoglalás előtti, honfoglalás utáni faanyagot használtak fel. Nagy valószínűséggel állítható, hogy az 1020-as évekre a sáncok már készen voltak. Látható továbbá, hogy sok esetben a fizikai módszerek pontossága nem elégíti ki a régészek minden igényét, és bizonyos kérdések még nem dönthetők el segítségükkel sem (pld. a sánc kiégése és építése közötti időszak pontos meghatározása). A C 14 esetében a mérés pontosságának növelése érdekében nagyarányú mintavételezésre van szükség, (alkalmasabb anyag a fánál a csont, mag, stb.) és elég nagy tömegű minta datálása kívánatos. Az AM módszer jelenlegi pontossága növelhető nagy mennyiségű jól datált anyag feldolgozása révén. Ez azonban hosszabb időt vesz igénybe, és feltételezi az ásató régészek aktív közreműködését. Hasznos lenne ugyanazon égett anyagobjektumokból TL-mintákat is kiemelni, és a mintavétel helyén TL dozimétereket elhelyezni, ugyanis erre a módszerre is a fenti elmondottak érvényesek. Vagyis, hogy.tág határok között az égett objektumokat korba tudja sorolni (őskori-, római-, Árpád-kori, közép-, újkori), régészetileg jól datált objektumok TL 35 keletkezeseivel viszont a módszer további pontosítását érhetjük el. Gömöri János, Márton Péter, Hertelendi Ede, Benkő Lázár 55