Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Szakál Gyula: Túlélési stratégiák és kommunikációs manipuláció a szlovákiai magyarság körében

emelkedni kell, vagy ha örökösen feladatokat tűznek ki nekik pontos megjelölés nélkül, ez a folyamat örökké tarthat. Nem voltak ritkák a szinte már megfejthetetlen szóvirágok. A "szocialista építés eddigi időszaka miképpen hatott a magyar nemzetiségi kultúra formálására és fejlődési szintjének emelésére". Az ideológiai töltésű kategóriákhoz sorolhatók még azok a szerkezetek, amelyek az állami egységet hangsúlyozták. Tipikusak az olyan kijelentések mint: "a csehszlovákiai magyarság az állam szerves megbonthatatlan része", vagy "a csehszlovákiai magyarság ismét tanúbizonyságát adta hazafias magatartásának". Az ilyen típusú kapcsolatok aránya 8,3% így az előző csoporttal együtt a magyar szó előfordulásának 40 %-a az ideológia (egyetemes szocialista) és az állami egységet hangsúlyozó kifejezések környezetében fordul elő. Ilyen egyáltalán nem elhnyagolható számban kapcsolták a magyar kisebbséget olyan szerkezetekhez, amely az autonóm etnikumnak létét sem elfogadni, (internacionalizmus) sem pedig befogadni (Szlovák állam) egészséges módon nem tudta. Jelentős még azoknak a kapcsolatoknak a száma (21,6 %) ahol a magyar népnevet a kultúrához kötötték. Szép számmal találhatunk olyat, ahol már a nemzetiség, mint csoport nehézségei merülnek föl. Megemlítik a magyar nyelv romlását, a hivatásos magyar színjátszás egykor magas színvonalát, sőt megjelenhetett a "hazai magyar sajtó" kifejezés, (értsd.: a hazán Magyarországot értették) Figyelemre méltó, hogy a nemzetiség megmaradásával, természetesen burkolt formában a vizsgált anyag 5 %-a foglalkozott. A szövegkörnyezetben ez történelmi küldetést, munkálkodást, létet, életet jelent. A görcsök, félelmek nyílt kimondásáról nyilvánvalóan szó sem lehet. Úgy véljük, hogy ebbe a kategóriába sorolható a magyar szónak a lakóterülettel és valamilyen számaránnyal való összekapcsolása (13,3 %). A hetvenes évek végére eltűnt a lapból a negatív jelzők túlzott használata is. A szókapcsolatokban 8,3 %-os arányban fordultak elő. A pozitív jelzős szerkezetek száma is hasonló (10 %). A magyar szó pejoratív környezetét & fasiszta, (két alkalommal) a gróf, urak, bárók (háromszor) és a "pirulás nélküli népnyúzó tetteik" kifejezés jelentette. A pozitív szövegkörnyezet egy cikkre korlátozódik, ahol a magyar faluról és annak lakóiról, a "szocreál" stílusától eltérően igen meleg szavakkal emlékezt ek meg. ("Medvesalja szorgos kezű palóc-magyar lakói....") Általánosítottabb dicsérő jelzőt, ahol Petőfit "kiváló magyar*' személynek nevezték mindössze egy helyen találtunk. Meg kell állapítanunk, hogy a lap által sugalmazott magyarságképről az egészséges önbizalom éppúgy hiányzott, mint a bűntudat kialakításának a kísérlete. A behódoló magatartás megjelenésével a nyilvánosság szintjén is csak egy helyen találkoztunk. Egy a Szlovákia déli részének gazdasági fejlődését méltató írásban fejtették ki, hogy a "magyar dolgozók hálával" tartoznak mindezekért. A kisebbségi léthelyzet velejárója a súrlódások állandó jelentkezése. Még a legdemokratikusabb rendszerekben is kimutatták ezeket a problémákat, természetesen a kulturált feloldási rutinnal egyetemben. A szocializmus politikai gyakorlata és ennek megfelelően nyüvánossága nem tűri a problémák felszínre kerülését. A lap hasábjain is elvétve talál432