Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Tanai Péter: Kajárpéci muzsikusok

véti bál alkalmával szárvágó kapával megöltek egy tínyei legényt. A gyilkosára vagy a gyilkosokra nem derült fény. E verekedések apropója a falvak közti rivalizálás, udvarlás körüli bonyodalmak, régebben a katolikusok és evangélikusok közti -nem annyira vallási, mint inkább vagyoni- ellentétek lehettek. A zenészek ill. a zenekarok sajátos helyzetüknél fogva többnyire szemtanúi vagy résztvevői voltak a nagyobb rendezvényeken előforduló verekedéseknek. Egyébként úgy tartják, hogy a verekedésre, kötözködésre mindig lehet okot találni. Még több helyen ma is járja a mondás, miszerint: Ha valakit meg nem szúrnak, vagy meg nem vernek, akkor nem is volt jó a búcsú. A zenekar ill. zenés alkalmak helye legtöbbször a kocsma. ( 6. kép )AÜ. világháború előtt a kajárpéci kocsmák egy része zsidó családok kezében volt. Mint pl. a "Vizezi" nevezetű, melyet a Stern család vezetett vagy a Neubauer Károly kocsmája. Működtek községi kocsmák is, mint a "Liki", vagy a "Pálinkaházi" nevezetűek. A zenészek szerint a faluban élő néhány zsidó családnak nem volt külön zenei világa, együtt mulattak és szórakoztak a falu lakosságával. 1934 - azaz a tényői legény meggyilkolása után a falubeli kocsmákban 2 évig tilos volt a muzsikálás. Ez alatt az idő alatt a Polgár Pistáék udvarában alakítottak ki egy "dühöngőt", és itt tartottak búcsúi bált vagy egyéb mulatságot. Lehetett sört kapni, és délután 3-tól este 9-ig zenélni táncolni is. ( 7. kép ) A

II. világháború után a vonósbandák hegemóniája még jó ideig töretlen, de már megjelennek azok a hangszerek, melyek egy új kultúrát, divatot hirdetnek országszerte. Ezt aztán a munkalehetőség híján városra járó falusi fiatalok haza is hozzák. Kajárpécen az 50-es évek közepén jelenik meg egy tangóharmonika - szaxofon - dob felállású zenekar, melyet a helyi tűzoltó testület alakított ki, és mint tűzoltó zenekar, május elsején, április 4-én vagy más utcai felvonuláson parádéztak. A zenekart Nyári Pista szaxofonos, Wideman Imre tangóharmonikás és Wideman László dobos tette ki. A zenekar természetesen nem kötődött szorosan a tűzoltók által szervezett ünnepségekhez, elvállalt mindent a falu igényei szerint. Persze az új hangszerelésű bandák nem egycsapásra nyerték meg a falusiak szívét. Először a harmonika lopta be magát a vonós zenekarokba. A dob 1957-58 körül szállt be a kajári bandába, megjelenésével indokolttá vált, hogy a gyenge hangú hegedű prím szerepét a szaxofon vegye át. Az így kialakult zenekar repertoárja is megváltozott, mert jobban elbírta a mulatós nótákat, de nem tudta produkálni az asztali nóták, hallgatók, keservesek hangulatát. Ha ilyent rendeltek, azt többnyire a harmonikás egyedül játszotta a többi hangszer kísérete nélkül. Lényegében megkezdődött a fent említett típusú dallamok felejtése, kopása. Ennek ellenére a dobbal játszó zenekarok iránti érdeklődés megnőtt, szívesen hívták őket bálokba vagy lakodalmat muzsikálni. Gyakori volt, hogy némelyik vonós zenész átnyergelt valami új hangszerre, "át állt a jazzra", ahogy azt Nyári Pista prímásból lett szaxofonos mondta. Végül ezek a zenekarok kiszorították a vonós bandákat, bár hosszú ideig egymás mellett működtek. Talán ezek a szaxofonos, dobos bandák voltak az utolsók, akik még megpróbálták a saját világukhoz igazítani a város felől érkező, egyre gyorsabban változó zenei divatokat, 422