Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Tanai Péter: Kajárpéci muzsikusok

nagy súlya miatt többnyire egy fix helyhez kötött, de szükség esetén szekérrel szállították is. Többnyire az alapfelállású (hegedű, brácsa, bőgő) zenekar kiegészítője, de csak hegedű vagy csak brácsa ül. csak klarinét cimbalom páros felállásban is ismeretes. Klarinét: Síp, vagy nagysíp néven emlegetik. Az alapzenekart kiegészítő hangszerként általános. A lovászpatonai Lukács Mihály nagysípján a nyelvsípot "C" ül. "F" dúrra cserélni lehetett. Tangóharmonika: Igen közkedvelt hangszer. Kisebb házi bálokon egyedül is helyettesített egy zenekart. Régebben gombos változatait (egy, két ül. három soros) használták, később billentyűs, több basszusos típusai terjedtek el. Ritkán vonósbandában is de inkább dob és szaxofon mellett használják. Wideman Imre első, egysoros gombos harmonikáját 56 pengőért vásárolták Győrben Farnadi Gyula hangszerkereskedőnél. Majd a Holló majorból Pécsi Dezsőtől vett egy két ill. háromsoros gombos hangszert. Utoljára egy 96 basszusos billentyűs harmonikát használt, amit egy rokonának adott, és azóta nem játszik, bár 1990-ben a fia lakodalmán nem állta meg, hogy a megfogadott zenészek hangszerét kezébe ne vegye. Dob: Azelőtt nem annyira hangszerként, mint inkább zajkeltő eszközként használták. A kisbíró nélkülözhetetlen szerszáma volt. 1957-ben a tűzoltózenekar megalakulásakor mint pergődob épül be a szerelésbe, amely még egy nagydobból, láb, és egy felső cintányérból állt. A dobokat a tűzoltó, majd a későbbi "jazz" zenekarban is Wideman László "Imre" használta. Ő szokta reparalgatni is, bár komolyabb javítás (bőrözés) esetén Győrbe vitték hangszerészhez. Szaxofon: A dobbal együtt kezd elterjedni. A megváltozott falusi igények kielégítésére, mind gyakoribbak a szaxofon, tangóharmonika, dob felállású együttesek, ahol a szaxofon a régebben hegedű által játszott prím szerepét vette át. Tambura, vagy mandolin: Konkrétan csak annyit tudunk, hogy Markovszki Antal lengyel származású zenész valamilyen pengetős hangszeren is játszott. Levélsíp: Nevezhetnénk primitív népi hangszernek, vagy egyszerűen csak hangeffektusnak. Ma már kevéssé, de régebben általánosan ismert és használatos volt. Többnyire más hangkeltő eszközzel együtt szólt hatásosan. Kajáron Markovszki Antal nevéhez fűződik e hangszer, ki a kocsmai vendégeket gyakran szórakoztatta szájával levélsípot fújva, kezével vékonyfalú szekrényt, vagy annak ajtaját dörzsölve, s így dallama alá egy kis basszust is adva. Más vidéken a citerások használták szívesen, főleg mikor tánc alá muzsikáltak. A levélsíp erős hangjával jól megtámasztva a dallamot, a citerával pedig ritmust és kíséretet adva, igen jó talpalávalót tudott szolgáltatni egyetlen zenész is. Egyéb hangkeltő eszközök: Országosan ismert volt a (feljebb említett) bőgőhang imitálásának az a -főként cigányok által gyakorolt- módja, mikor vékonyfalú fa ajtón, asztalon, szekrényen, széktámlán vagy ülőkén, azt a kéz öt ujjával dörzsölve keltettek mély bőgőszerű hangot. Szükség esetén a bőgő híjával játszó hegedű-brácsa kiegészítésére is bevett szokás volt. 417