Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Ágh Zsófia: Isten zászlai

rüljárják hétszer, hogy elűzzék az ártó szellemet" Scheiber Sándor XV. századi tóramagyarázatot is idéz, amely szintén az ártó szellemek elleni védekezésnek magyarázza a halottért való körmenetet. A húsvéti vagy úrnapi körmenetek, a temetési menetek összefüggését és eredetileg egyaránt védő, bajelhárító szerepét, valamint a hozzájuk szakrális tárgyként kapcsolódott zászló győzelmet és életet szimbolizáló funkcióját tovább nem szükséges példákkal illusztrálni. VE. ÖSSZEFOGLALÁS Az eredeti kiindulóponthoz visszatérve, a testamentum szövegéből a tárgyalt összefüggések alapján a következők állapíthatók meg: Halásziban a község rendkívüli jelentőséget tulajdonított az egyházhoz fűződő jó kapcsolata fenntartásának, évszázadokra visszamenőleg hagyományosan adakoztak, s teszik ezt ma is az itt élő emberek. (Az iratok alapján a templom teljes évi bevétele az ezernyolcszázas évek elején háromszáz forint körül volt, a közölt testamentum adománya ennek egyharmada.) A hagyományozások számából és arányából és az idézett szöveg szerkezeti felépítéséből is gyanítható, hogy a vallási szokások a múltban az átlagosnál nagyobb erővel voltak jelen. Az egyházra hagyott pénzösszegek céljainak megvalósítására feltehetően a legtöbb esetben alkalmi munkatársulatok jöttek létre. Ilyen a zászlóvarrás (szeges, rojtozás, képbevarrás), az ispota fenntartása, a keresztek gondozása, és csak ha nagyon magas összegről volt szó, végezhették a munkát szakemberek. Ugyanígy élhettek korábban is a Rózsafüzér Társasághoz hasonló más közösségek - akár megnevezés nélkül is -, mint amilyenek a rendszeresen együtt járó búcsúsok voltak. A jogszokástörténet szempontjából az a kérdés merül föl, nem volt-e már előzőleg is több írásos végrendelet a községben, ha az 1770-es évektől már találhatóak adománylevelek, s ha a lakosság akkori adatai alapján egyhatodra becsülhető a nemesi származásúak száma. Ugyanígy kérdéses lehet az is, nem volt-e a valós vagyonhoz képest túlméretezett az adakozás, s ha igen, annak milyen társadalmi okai voltak. Ha az egyházi, vallási életnek ekkora volt a szerepe, nem lehetett kisebb a közvetetten az egyházhoz kapcsolódó eseményeké sem, mint a keresztelés, házasodás és a temetés. Feltételezhető, hogy egy-egy magánjellegű esemény a viszonylagos gazdagság miatt is jobban társadalmiasodott. A recens anyag ismeretében is jogos lehet a következtetés: az akkori mezőváros társadalmi élete, a vallási élet közösségformáló ereje, az emberi sorskérdések nyilvános eseménnyé válása a múlt század elején sem lehetett kevésbé élénk, mint a XX. század első felében, s mint átalakult formáiban az elmúlt évtizedekben. Ágh Zsófia 339