Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Ágh Zsófia: Isten zászlai

Berze Nagy János és Tagányi Károly azt a szokást, amely a mai napig is megtalálható itt is, hogy a már letüzött keresztre fekete, vagy ha fiatal a halott, fehér tüllt, szalagot kötöttek, a zászlós-kopjás pogány temetésre vezetik vissza. "Lehet, hogy a halotti lobogó semmi egyéb, mint keresztényileg elfogadott formája a pogány zászlós kopjanak, azzal a különbséggel, hogy a kereszténység a kopjanyél végére keresztet tűzött, a zászló helyett pedig a kopjanyélre valamely szent vagy Krisztus képével ellátott lobogót akasztott." Besenyőtelken és Dormándon a század elején a fej fául szolgáló keresztre még fekete, kék, sokszor fehér fátylat kötöttek, s a temetőben kinnhagyták - írja Berze Nagy. Tagányi a kirgizekig megy vissza: "A halott mellé a sátorban olyan hosszú kopját szokás felállítani, mely a sátoron kívül is látható legyen... kinyúló csúcsára pedig különböző színű zászlókat erősítenek, vörös vagy fekete vagy fehér színűt, aszerint, amint a halott fiatal-, közép- vagy öregkorú volt." A hasonló szokás kétségtelenül jelen van, de ne feledkezzünk meg róla, hogy ugyanígy megjelenik a középkori Európában az arisztokrácia temetésein is. A zászló jelentősége a kor egyházi és világi életében rendkívül nagy volt. Ez utóbbira jellemzőek a királyi zászlókhoz fűződő adatok: rendszerint selyemből készültek, arannyal, ezüsttel hímezték rájuk a keresztény hit jelképét és a király címerét. Szokás volt a zászlónak, mint kitüntető jelvénynek az ajándékozása, de a zászlódísszel kapcsolatos az a szokás is, hogy az ellenségtől zsákmányolt zászlókat valamelyik jelentős templomban felfüggesztették. Máskor a győztes hódítót jelképezték a zászlók, miként a magyar királyt a bécsi Stefansdomban. Az elhunyt nagyok emlékét is zászlók kifüggesztésével örökítették meg. Mátyás temetési zászlói a székesfehérvári bazilikában sírja felett függtek. Az "artes moriendi"-nek, a halál művészetének olyan kultusza alakult ki, amely évszázadokon át éreztette hatását, és nem maradt nyom nélkül a parasztság, a polgárság későbbi életében sem. Georges Duby kijelentése: a gyászszertartás valójában ünnep, a létezés leg12 nagyobb ünnepe, az ünnep pedig látványosság es bőkezű pazarlás - nemcsak a középkori és reneszánsz arisztokrácia temetkezésére jellemző, hanem az egész társadaloméra. A falusi közösség a maga erejéhez képest ugyanígy látványos ünneppé teszi a temetést. Hogy a közösség milyen mértékig engedi meg az ilyen egyszeri alkalmakkor a költségek fokozását, és lehetőséget ad-e annak öncélú és már a továbbélést veszélyeztető felhasználására, 13 az a kiscsoport egész kultúráját is jellemzi. A Halásziban lezajlott temetés akkori menete a testamentum szövegéből nem derül ki egyértelműen, gazdagsága, igényessége azonban feltételezhető az "illendően temettessék és takaríttassék kívánom" kitételből. VI. A ZÁSZLÓ EGYÉB VALLÁSNÉPRAJZI VONATKOZÁSAI Az a tény, hogy a mai idősebb generáció nem emlékszik zászlós temetésre a faluban, nem teszi egyértelművé, hogy ez a múlt században sem volt így. A történeti anyagból és a még fellelhető szokásokból következtetve, valamint a környéken élő horvátok nem bizo337