Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Liszka József: Mátyás király alakja a kisalföldi néphagyományban

pönyegéből leszelt darabok elhullatásával jelölte meg maga után. Mire a király megtekintendő a tért, szolgájával körülnyargalta, felkiáltott volna: György sok az. Innét vette Dercsika (Györgysoka) nevét; míg Várkony a Várj kun' felkiáltásból, mellyel Mátyás ezen alkalommal kun szakácsát felszólította volna, hogy addig várakozzék az ebéddel, míg a 12 szolga visszatér, s kinek adományol szinte Várkony jutott". Mindkét népies helynévmagyarázat azóta többször is fölbukkant a tudományos irodalomban éppúgy mint a népszerű 13 olvasmányok között, így egyértelmű, hogy ezek a közlések aktívan befolyásolták a mai néphagyományban fellelhető tudást is. Hasonló a helyzet a másik két felső-csallóközi helység, Damazírkarcsa és Királyfiakarcsa nevének magyarázata körül is. A történet lényege, hogy Mátyás király a Csallóközben vadászgatva megismerkedett egy szépséges fiatal menyecskével, akit - ahogy ez már lenni szokott - annak rendje s módja szerint teherbe is ejtett. A szerelem emlékére a megszületett fiúgyermeknek adományozta aztán a tizenkét Karcsát, s ez után az egyiket Királyfikarcsának nevezték el. A fiú azonban váratlanul meghalt, s anyja, akit a pórnép irigységből ! - dámának csúfolt, elvonult egyik karcsai birtokára, s ott siratta korán elhunyt királyi sarj fiát. "Dáma sír", mondogatták gyakran a környezetéhez tartozók, s innen lett a falu neve Damazírkarcsa. A mára Alistál néven egyesített Alistál, Felistál és Togye települések nevének eredetét szintén Mátyás korára teszi a helyi lakosság (vö. Szöveggyűjtemény: 1 a; 1 b; 2). A következő helynév-eredetmagyarázatok már átvezetnek bennünket a Mátyás-hagyomány egy jellegzetes csoportjába: a helyi néphagyomány által a hatalmas, terebélyes fáknak Hunyadi Mátyás személyéhez való kapcsolásához. Vágkirályfa egy, a határában létezett hatalmas, öreg fáról kapta, úgymond, a nevét. A bakai határban ma is Mátyás fasornak hívják azokat a több évszázados fákat, amelyeknek árnyékában gyakran pihent a király kíséretével együtt. A bajmóci ős-hársfa "lombsátra alatt többször 100 személyt 17 megvendégelt" a király. "Vajkai szigeten látható egy terebélyes vén nyárfa, Mátyás király fájának neveztetik. Ezen nevezetű király, Buda környékén a döghalál kiütvén, Beatrix királynéval az erdőben vadászgatott, az említett fa alatt ezen alkalommal többször pihent s ebédelt" - olvashatjuk az István bácsi Naptára című múlt századi rendkívül népszerű ka18 lendárium hasábjain. Nagymegyer mellett, ahol az uralkodónak vadászkastélya volt "még ma is mutogatják a megyeriek azt a fát, ahol a lovász a király lovát kikötötte, s állítólag Mátyás is szívesen pihent meg a szép tölgyfa árnyékában. Ezt a fát ma is Mátyás fájának nevezik, kb. 2 méter magasságban látható még a törzsén a benőtt karika helye". Ugyanígy Mátyás-fát tart számon a bősi, vásárúti, alistáli (vö. Szöveggyűjtemény: 4) és a madi néphagyomány is. Mátyás király és a csallóközi Mad község kapcsolata köré egész mondakört sejtető történetek tapadnak (vö. Szöveggyűjtemény: 5; 6 a; 6 b; 7). Tekintettel arra, hogy ezzel a kér21 déssel egy másik tanulmányomban már részletesen foglalkozhattam, ezért aprólékosabb bemutatására nem térhetek ki. 319