Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Domonkos Ottó: A győri céhes takácsokról

utóbbiak gyermekei tanulták meg a nagyobb szaktudást követelő német takács, vagy lentakács mesterséget. (3. függelék ) Az inastartásban kiemelkedő mesterek: Johan Dietrich (15 fő), Gottfried Seydl (12 fő), Johann Küstler (10 fő), Johann Novodni (8 fő), Johann Keiser (8 fő), Georg Gindlstrasser (7 fő), Patrik Witner (7 fő). A német takácsok általában 3-5 szövőszéken dolgoztak, más-más munkát végezve azokon, és legényt, inast alkalmaztak. Nekik is elsősorban a hozott fonalak feldolgozását kellett előnyben részesíteni, de saját fonalukból eladásra is dolgozhattak, amit vásárokon értékesítettek végszám és rőfszám is. A városi mesterek elsőrendűen mesterségükből éltek, míg a falusi mesterek kevés földdel is bírtak, ami néha megélhetésük alapját is biztosította. Az árszabások készítését országgyűlési törvények írták elő, így az 1625. évi 40-ik cikkely, majd az 1659. évi 71-ik cikkely sürgeti a vármegyékre bízott árszabályok elkészítését és kihirdetését. Ezt a visszaélések elkerülése, az ellenőrzés lehetősége, a hiteles mértékek használatának szükségessége követelte meg. Sajnos, a megvalósulás lassan haladt, és álta20 lános gyakorlattá csak a 18. század elején vált. Győrben a takácsokra is vonatkozó szabályzatot, árak megállapítását részletesebben 1744-ből ismerünk. A vármegye bizottságot jelölt ki a tervezet elkészítésére. Ez alapos munkát végzett, mert tájékozódásul a pozsonyi, komáromi és pesti vármegyei árszabásokat vette alapul, a magyar és a német munkákat egyaránt belefoglalva. A végleges szövegezés rövidebbre sikerült, de hivatalosan is a "Magyar és Németh Takátsok" címet viseli a fejezet. Ezekben a különböző sűrűségű vásznak mellett "Virágos, avagy koczkás dupla abrosz", az "Asztalkeszkenyőnek és kendőknek hasonló virágos leghfőllyebb szövéséiül", a maszolan, a rása, a zsáknak és ponyvának való duplaszövésü vászon és a "Csinvatossan és pamuttal ha kiszövet párnának, minden réfétül 21 két annyi mint a vászontul", tételek is szerepelnek a tervezetben. 1794-ben újabb megyei 22 árszabás látott napvilágot némi árkülönbözettel. Az 1818-as utolsó megyei árszabásban azonban a napóleoni háború okozta infláció kétszeresére, háromszorosára emelte a rőfönkénti munka árát. A termékek sokféleségét a múzeumokba gyűjtött vászonruhák, valamint a hímes párnavégek és lepedőszélek bizonyítják. A kiemelt mesterek közül a Wiedner családra vonatkozóan maradtak fenn fontos iratok, dokumentumok. A győri lentakácsok között 1820-ban bukkan fel Johann Wittner, majd 1829-ben Petrik Witner, 1834-ben Ferdinand Wittner, 186l-ben pedig FrantzWidner készíti el remekét. A családból 1846-ban "Patritz Wittner" kitűnik mint "Kunstweber", amikor a pesti Iparegyleti kiállításon munkáját nagy ezüstéremmel, a Győri Iparegylet pedig aranyéremmel tüntette ki. Később látása erősen megromlott, és a műhely vezetését fiára Frantz Wittnerre kívánta bízni. A céh kérelmét kedvezően fogadta, éppen korábbi érdemeire való tekintettel hivatalosan engedélyezte a művezetői munkakör átvételét 25 1857-ben. Az ifjú katonai kötelezettségei alóli felmentését is kérte, mégpedig különös módon járt el. Bordó alapszövetű selyembe arany betűkkel szőtt kérvényt I. Ferenc Józsefhez, az alábbi szöveggel: 179