Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Domonkos Ottó: A győri céhes takácsokról

A Győr megyei Pusztai, Sokoróaljai, Tóközi, Csilizközi és Szigetközi járások helységeit a mesterek céhbe lépésének időrendjébe soroltuk (és nem a szokásos ABC-be), amiből kitűnik a szervezés előrehaladása, a század végére pedig teljessé válása. A függelékben közölt éves adatok névjegyzékei jól mutatják, mint haladt a céhbiztos útja a falvakban, és kerültek az új tagok a jegyzőkönyvbe. Táblázatunkból kitűnik, hogy a legtöbb mester a Tóközi és a Pusztai járás falvaiban dolgozott, ott is kimagasló számú a kónyi, patonai, fehértói, markotai és cakóházi, illetve a csanakhegyi, kisbaráti, tápi, nagynyúli, szentiváni és a nagybaráti mesterek száma. Ugyanitt a felszabadított inasok száma is átlag feletti. A Csüiz- és Szigetközi járás falvai közül Bács, Szap, Balony; a Sokoraljai járásból pedig csak Felpéc említhető. Az időhatárokat is figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy a kiemelt községekben folyamatosan 2-3, ritkán 4 mester is dolgozott a faluban. Összesítve az 51 helység adatait 1710-1800 között 315 vidéki mester 151 inast szabadított fel. Vagyoni helyzetüket nem ismerjük, azonban a névjegyzékek alapján a további kutatás erre is fényt deríthet. Feltehetően jelentős számban vannak közöttük a zsellérek, 1/8 ül. 1/16 telkes jobbágyok, akik földjükből megélni nem tudtak. Általában a parasztság által termelt kender és len feldolgozásából nyert fonalat vitték a takácshoz, hiszen rajtuk kívül másnak tilos volt a szövés, így hát a vizsgált területen érvényre jutott a céh hatalma a Győr-egyházmegyei Káptalan birtokain. A takácsmesterséget általában három évig kellett tanulni, majd a felszabadulás után két évig, a mester fiának egy évig, vándorolnia kellett, hogy más műhelyekben tovább gyarapítsa tudását. A mesterré válás az előírt mesterremek elkészítése után vált lehetségessé, ezt követően egy magyar forint lefizetésére került sor, és egy tisztességes mesterebédet adattak. Az előírt remek évszázadokon át a következő volt (1625): "Ugymintt egy zövő széket uyonnan feől vernj [fölállítani], es négy samlas Mizert az Mester fonalbul az kynel munkalozik be vonny ily okkal, hogy az az Miv az Mesternek megh maragion, hogy aztot felkezetesse és hém sara bevonia es egj kis hjmet ugy mintt az kigio futást, egy kezkeneo 17 vigében vitek nelkeől zőiön." Tehát egy szétszedett szövőszéket kellett összeállítani, abba egy négy nyüstös műszert, szerszámot (nyüstök, borda, lábítók együtt) kellett fonallal felvetni, befűzni és szövésre alkalmas állapotban a szövőszékbe beállítani. A kis hím egy keskeny csipke ill. vékony csík szövését jelentette a kígyófutás mindkét oldalán. Ezzel tudta bizonyítani a legény, hogy az alapszövésen túl a hímes, mintás szövéshez is ért, ami fontos volt a párnavégek, lepedőszélek, asztalterítők díszítésében. 177