Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)

A Borsos Miklós tiszteletére rendezett tudományos ülésszak előadásaiból (1898) - Salamon Nándor: Borsos Miklós grafikai munkássága a pályakezdéstől napjainkig

— „akkor jól tudtam rajzolni".

5 E sajátos tolltechnikát a mai napig alkalmazza, közben az ecsetrajzban is eredeti utat talált. Borsos Miklós a friss rátalálás öröme iránti vágyat minden körülmények között megőrizte. így Győrben is felfedezte a cigánytelepet, ahová süldő művészbarátaival — Illés Árpáddal, Endrédy Györggyel — el-elcsatangolt. Színes világát főként olajfestményeiben ragadta meg, ábrázolta érzékletesen, enyhén romantikus hangvétellel. Az új motívumok, élethelyzetek vidékét mégis, a város karakterét meghatározó folyópartok, bárkákkal, hidakkal, kőfaragókkal, hajósokkal, halászokkal teli pezsgő élete jelentette a mind határozottabban művészpálya felé tekingető ifjúnak. Változatlan élénkséggel tanulmányozta új környezetét, rajzban örökítve, jegyezve fel benyomásait, tapasztalásait. Elegendő e korszakból a Vontatók című rajzára hivatkozni, amely meglepően érett, nagyvonalú, mozgalmas kompozíciónak hat. Rajzainak első periódusa itáliai útjával veszi kezdetét. Túl van akkor már az alig kedvelt stúdiumokon, a balul végződő felvételi vizsga alig fájlalt sikertelenségén, amikor fellép a „mesterek földjére" induló vonat lépcsőjére. Firenzében finom papírokat vásárol. Friss élmények rohanják meg a város, az élet, a múlt, a mérhetetlenül nagy remekművek irányából. Gyors vázlatokban rögzíti a látványt. Felvillanó életképek, stílusos figurák, utcák, házak, terek emléke őrződik meg sebesen sikló tolla nyomán. Határozottan szerkeszt, vonalvezetése magabiztos. Modelljeit az utca forgatagából, a kávézóteraszok közönségéből, a lépcsőn sziesztázó vándornépség köréből választja. Mindenütt az élet lüktet, a legtartózkodóbb lapokon is. Itt-ott saját alakja is elvegyül a téblábolok sűrűjében vagy a vándorút valamely fordulójában látjuk távolba veszőn. Csak a példa kedvéért említjük a rézkarcba is átültetett, kissé romantikus felfogású, boltozatos firenzei szoba atmoszférát közvetítő képét. Később ugyancsak rézkarcban vált népszerű a Genova felé című pillanatkép. Amikor a Tamás-galériában kiállította, Kassák kritikus szeme is megakadt rajta: „... a szamaras kordé például elsőrendű grafikai mű" — írta a Kelet Népében.

6 A firenzei rajzokat maga eképpen látta: „...felfogásukra a vonalas, kevésre fogott, szűkszavú mozgás jellemző, ez hordozza a tartalmat". A második út képi emlékei szervesen kapcsolódtak egybe a korábban készültekkel. A folytatásban — vándorút a Riviérán át Franciaországba! — bővült a tematika. A kikötők kósza népe mellett akkor tűntek fel a komédiások, vándorcirkuszosok kerekes bódéi, a kintornás, a koldus. Helyzetképei őszinte vonzalmat árulnák el az elesettek, az élet alsóbb szféráiba küzdők, vergődők iránt. A harmincas évek kezdetén döntő fordulat szabott új irányt művészetének. Az utazások tanulságai bizonyára nagyban elősegítették, hogy felhagyjon a festészettel. Az átmenetet a rézdomborításhoz megint csak a rajzolás jelentette. Közben faragta már első, tömbszerűen zárt bazaltjait. Merített japán papíron pedig megszületett pasztózus ecsetrajzainak drámai, a kor szellemével lépést tartó sorozata. Fő szerephez e munkáin a széles, fekete tusfoltok és a világító fehér felületek játszák. Néhol metszetekre emlékeztető keménység, másutt a papír „plasztikáját" hasznosító átmenetek figyelhetők meg. A tematika szűkebb, a környezetből táplálkozik. Mindent megfigyel, lerajzol, jellem- és gondolatábrázoló erővel. Megörökíti a város jellegzetes alakjait, az elvetélt tehetségű szobrászt, hegedűkészítő barátját, vagy önmagát a vaskályha szomszédságában. A szikár dunai révész, a súlyos ladik meg a gondokba merült utasok képe bibliai párhuzamokat kelt, jelentésváltással később is számtalanszor viszszatér munkáiban. Valahol magyarázatot találunk írásaiban erre: „Tisztán lát228