Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)

A Borsos Miklós tiszteletére rendezett tudományos ülésszak előadásaiból (1898) - N. Mészáros Júlia: Borsos Miklós szobrászatának és Győrött látható alkotásainak helye a magyar és az európai művészetben

vagy másik alkotása, milyen értéket testesítenek meg a maguk műfajában a kiemelt művek, művészeti vagy művészettörténeti szempontból gazdagítják-e a magyar és egyetemes művészetet, kultúrát. Előadásomban e kérdésekre keresem a választ. Nem véletlen, hogy mind­azok, akik Borsos Miklós alkotótevékenységével kicsit mélyebben foglalkoztak, oly nagy súlyt helyeztek pályakezdésének éveire, korai alkotásaira. E munkák ugyanis — mint ahogy más jelentős művésznél is megfigyelhető —, már a pá­lyakezdés elején magukban hordozták a művészre később is jellemző sajátos formalátás és életszemlélet lényeges vonásait. Borsos fő problémaköre már ek­kor világosan körvonalazható, kitapintható: hogyan ötvözhető az emberi érzés­világgal, a személyes művészi érzékenységgel és a jelentéssel a plasztikus forma. Az 1933-ban faragott Fiatal leány-arcképei, Torzó-ja, trachit önarckép-e, Anya című szobra, a Siratok különböző variációi, s Mosoly című alkotása mind-mind túllépik a látott formák világát, és a formai, lélektani, intellektuális mozzana­tok harmonikus egyensúlykeresésének művészi törekvéseit mutatják. Méltóság­teljesek és természetesek, fennköltek és egyszerűek, minden modorosságtól, utánzástól és érzelmi túltengéstől mentesek. Meglepően korán prezentálják a művész elemi formák iránti vonzódását, harmóniateremtő képességét, humánus életfelfogását, mély életbölcsességét és latinos műveltségét. Mindezek alapján megállapítható, hogy a későbbi alkotások valójában a korai törekvések kiteljesedései, vagy párhuzamai. Ezzel és csakis ezzel magyarázhatók a Borsos Miklós szobraiban, dombo­rításain, grafikáin, sőt érmein és plakettjein is megfigyelhető azonos tartalmi jegyek, és rokon formai törekvések. Itt kell kitérni arra a művészi sajátosságra, amely az első alkotóévektől 1988-ig megfigyelhető műveiben, hogy alkotásai kétféle irány — egyfelől egy intellektuálisabb, absztrakt, másfelől egy természet- vagy valósághűbb, realisz­tikus formavilág — egyidejű jelenlétét mutatják pályája minden szakaszában. 1989-et azért nem említem, mert az az új, szenvedélyes expresszivitás, amely például a Jónás szobrát jellemzi (1989), nem meghatározó az életműben. A kettős formai megoldásmód valójában igen szorosan összetartozik: lénye­gében ugyanazon művészi problémák tartalmi hangsúlyeltolódással kifejezett forma-változatai, viszonylag szűk korlátok közötti párhuzamos megoldási lehe­tőségek, egyetlen klasszikus tendencia szélső értékei. Igazolásul hadd említsek néhány példát az életmű-kiállításból és az azt jól kiegészítő, jelenlegi kamara­tárlat anyagából! A portrék közül az első kő-Önarckép-ét (1933) és Egry József portréját (1951), torzói közül az 1933-as Női torzót és Vénusz születését (1959). Sirató (1932) és Gyász (1966) című szobrait, Pannóniát (1955) és Sibilla Panno­nicát (1963). Emberpár (1943) és Szerelmespár tamburinnal (1933) című réz­domborítása mellett Canticum canticorum (1977) és Feminin masculin (1969) című alkotását. Az Éjszakához (1957) az Ifjú párkát (1964), a Múzsák I— IX. gra­fikai sorozatához az azonos című rézdomborítás-sort, és az állandó kiállításon látható két Napkelte című grafikát. E példák szemléletesen mutatják, milyen szorosan kapcsolódnak az azonos tematikájú, különböző időszakokban készült alkotások egymáshoz, s tematiká­tól függetlenül mennyire hasonló szobrászi, művészi problémakör húzódik meg az alternatív műfajok és formamegoldások mögött. E tényt nem lehet pusztán az állandó kiállítás anyagának koncepciózus válogatásával magyarázni, ugyan­erre a következtetésre jutnánk a jelenlegi kamaratárlat, a más múzeumokban és gyűjteményekben őrzött Borsos-alkotások szemügyrevételekor is. (Lásd az 222

Next

/
Thumbnails
Contents