Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)

A Rómer Flóris Emlékülés (1989) előadásaiból - Tóth László: A Győri Történelmi és Régészeti Füzetek (1861–1868)

kimagasló historiográfiai értékkel bír Fraknói Vilmos: A tudomány állapota hazánkban az Árpádok alatt c. kétrészes tanulmánya. Rómer már ekkor is küszködött — mint szerkesztő — azzal a későbbi, pesti évei alatt tapasztalt történetírói problémával, mely szerint a kortárs történészek közül sokan kellő adat és megbízható forrás hiányában túl gyorsan szintézisre törekszenek, türelmetlenek az eredmények kidolgozásában. Emiatt írta Majláth Bélának: „ne az eredmény után kapkodjunk, holott még csak egy-két adattal bírunk".

12 Sokirányú szerkesztői figyelmét nem kerülte el a történetírói stílus és szerkesztési formanyelv igényessége sem. „Ki egyedül száraz adatokat gyűjt, és letenyeszerüleg egybefűz, épen olyan élvezhetetlenné teszi a történetet, mint az, ki a legnagyobb férfiakat vagy nőket arcképileg hűen ugyan, de mereven szobrok gyanánt egymás mellé állít, az élet, a mozgás, a tény minden jele nélkül". A pozitivista történetírói iskola dialektikus („mozgás") tényfeltáró szelleméhez híven eleven, közérthető, irodalmi igényű közlési módra ösztökélte írótársait „... ki az egészbe életet lehel, mely művét önbeszélővé, mindenki által érthetővé teszi, az a művész".

13 Szerkesztői felelőssége kiterjedt a hazai történetírás korabeli „fehér foltjaira", a kevésbé feldolgozott korszakok kutatására. Különösen nagy súlyt helyezett az 1526 utáni évtizedek elemzésére, az egyoldalú „nemzethalál'-felfogás árnyalására, Erdély aranykorának bemutatására, a középkori városfejlődés sajátos formáinak vizsgálatára, az Árpád-házi királyok belső udvari életének megismertetésére stb. Közéleti hangvételű írásaiban hol bírálja azokat, akik a római kori köveket beépítik házaikba, hol korholja pap- és rendtársait, hogy ne forduljanak el a régiségek gyűjtésétől és a tudományok művelésétől.

14 A szerzői kör Az első füzet 1861-es megjelenése legfőképp a Rómer—Ráth páros munkájára épült. A kutatói és a szerkesztői feladatok mellett a folyóirat-készítés teljes folyamatát nekik kellett megszervezniük. Idejük nagy részét a levelezésitudományszervezési, sőt a lapterjesztési teendők kötötték le. Viszonylag gyorsan sikerült az észak-dunántúli térségben élő és dolgozó történetírókat megnyerni, akik végig hűséges és lelkes szerzőtársaik lettek a négy kötet során. (Nagy Imre, Véghelyi Dezső, Ebenhöck Ferenc, Csukássy Károly stb.). A lap országos méretű szellemi integráló erejét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a négy kötetben negyven szerző publikált, s közülük mindössze csak tíz fő volt győri, illetve Győr környéki. A kor kimagasló történetírói közül többször is jelentkeztek kéziratukkal Fraknói Vilmos, Pesthy Frigyes, Henszlmann Imre, Ötvös Ágoston, ifj. Kubinyi Ferenc, Botka Tivadar, Szontágh Dániel és Lehoczky Tivadar. Rómernek nem sikerült igazán a fővárosi tudományos köröket megmozgatni, ám annál nagyobb sikert jelentett a vidéki történetírói körök megnyerése. Szász Károly Nagykőrösről, Szatmáry Károly Nagyenyedről és Pesthy Frigyes Temesvárról nemcsak szerzőnek jelentkeztek, hanem környezetüket is a győri kezdeményezés pártolására mozgósították. Rómernek különös tehetsége volt a kapcsolatok kialakításához és építéséhez, s e korai győri munkásságára is igaz Nyáry Albert megállapítása: „ö volt az, ki a magyar régiségbúvárlat barátjait együvé fűzte".

13 S közben állandóan kutatott, gyűjtött és folyamatos „íráskényszerben" élt. A négy kötet 188 közléséből 54 írásnak ő volt a szerzője, s mindössze két füzet213