Arrabona - Múzeumi közlemények 24-25. (Győr, 1988)

Tomka P.: Avar kori település Győr, Bokányi Dezső utcában

A temetők és a telep anyaga az egyezések mellett jellegzetes eltéréseket is mutat: a tele­pen gyakoribbak a vastagabb falú, szélesebb szájú edény formák. Ennek nem az az oka, hogy a „sírkerámia" eleve más — ezt a feltételezést a dunaújvárosi telepfeltárások már megcáfolták 43 —, hanem elsősorban az a tény, hogy a sírba a temetkezési szokás által megkövetelt asztali edény (pohár, korsó, csupor, kisebb fazék) került, míg a településeken főleg főzőedények és nagyobb tárolóedények maradványait talárjuk meg. Ezért még össze­tartozó telep és temető kerámialeleteinek összehasonlítása is csak viszonylagos ered­ménnyel jár. c) Magától értetődő ezek után, hogy az egykorú telepekkel való összehasonlítás ke­csegtet a legtöbb reménnyel. Bármily örvendetes lendületet vett a népvándorlás kori telep­kutatás az utóbbi időben, még mindig csak a kezdet kezdeténél tartunk. 44 A Bokányi De­zső utcai leletanyag mindenesetre nagy hasonlóságot mutat a késő avar kori települések leleteivel — az általános jellemzőkön kívül a részletekben is. Rokon jelenségek egész sora idézhető a Nagy-Alföldről. Cegléd-Nyúlfülehalomról dí­szített perembelső-peremszél együttes előfordulása mellett kézzel formált, tagolt peremű töredékek ismeretesek. 45 Csongrád-Bokroson 46 az edénytöredékek nagy része durva, rosszul égetett, vastag falú, meglehetősen nagyméretű házikerámiából származik, előfordul az ujjbenyomkodással tagolt perem, a töredékek nagy része díszítetlen, de hullámvonalköteg-díszes darab is előkerült. Kézzel formált edények töredékei dominálnak a korai avar korinak meghatározott Jászberény-Rétiföldek 2. ház leletanyagában, itt talá­lunk példát a függőleges vonalköteg alkalmazására. 47 Élesen profilált, hullámvonallal dí­szített peremszél látható a karcagi, a VIII. század első felére-közepére datált házból szár­mazó edényen. 48 A Nagykőrös környéki terepbejárások során vastag falú, kézzel formált * vagy kézikorongon készített, díszítetlen, illetve hullámvonalköteg-díszes edénytöredékek között ujjbenyomkodással tagolt, sőt perembelsőben-peremszélen díszített edényszélek is előkerültek. 49 Feltűnő rokonság fűzi a Bokányi Dezső utcai leleteket a Tiszafüred környé­ki települések anyagához. Tiszafüred-Majoroson nem találtak földbe mélyített házat, a ke­rámia jellemzője, hogy szabad kézzel vagy kézikorongon készült, vastag falú, vonalköteg és hullámvonalköteg díszíti, viszonylag gyakori a perembelső díszítése. 50 Tiszafüred­Morotvaparton félig földbe mélyített VÜJ. századi házakból részletező leírás nélkül, fény­képen bemutatott edénytöredékek között feltűnik a függőleges vonalköteg, a díszített pe­rembelső, a peremek ujjbenyomkodásos tagolása. 51 Veresegyház határában terepbejárás­sal hitelesített telepek leletanyagában sok (helyenként 80—90%) a szabad kézzel készült edény töredéke, jellemző az archaikus díszítés, előfordulnak ujjbenyomással tagolt, mere­dek állású peremek, külön említhető egy élesen profilált, a peremszélen is tagolt, belül hul­lámvonallal díszített töredék (a Bokányi Dezső utcai darab egyik legjobb párhuzama). 52 A Veresegyház-Tsz-tanya alatti késő avar településről — egyebek között — kézzel formált edénytöredékeket, tagolt peremképzést ismerhettünk meg. 53 A Dunántúlon, elsősorban annak K-i felében talált késő avar kori telepekről előzetes jelentések, rövid közlemények, kiállítási katalógusok alapján csak felületes ismereteket szerezhetünk, ennyi is elég azonban a lényeges vonások összehasonlításához. A Dunaújváros-Alsófoki-patak mentén feltárt települést az egész avar koron át használták, a félig földbe mélyített házak betöltéséből finomkerámia is szép számmal került elő, a leleta­nyag zömét mégis a kézzel formált vagy kézikorongon készített edénytöredékek alkotják, találkozunk az ujjbenyomással tagolt peremképzéssel, a peremszél díszítésével is. 54 Rácal­máson a Vm— DC. századra keltezett objektumokból a díszítetlen, kézzel formált darabok 48

Next

/
Thumbnails
Contents