Arrabona - Múzeumi közlemények 24-25. (Győr, 1988)
Tóth L.: Az alkotmányos liberalizmus belső vívódása és tagolódása a kiegyezés előtt Győr megyében (1861–1867)
fogadtatása sem volt azonos Dorner Ede megyefőnök 1852-es fellépésével, ugyanis tíz évvel előtte idegeneket kellett hozni a Domer-adminisztráció feltöltésére. 1861 decemberében bőven lehetett válogatni a helyiekből. A „bizalomra" maga a főispán is adott okot. Azzal kezdte, hogy öt alkotmányosan választott tisztviselőt, 14 köztük Németh Sándor megyei főügyészt, átvett saját tiszti állományába. Erre egyébként Pálffy helytartó 1861. december 5-i rendelete is halk biztatást adott. Balogh Kornél politikai programnyilatkozata 1861. december 31-én, a megyei tisztiszék első ülésén feltűnően liberális színezetű volt, nyoma sem volt a Pálffy-féle „erős kéz" politikájának. Hangsúlyozta, hogy ő a megyét csak „az izgatottságtól akarja megóvni", a „tespedésbe süllyedt állapotokból kiemelni", a köz- és magánügyeket „gyorsan és igazságosan" akarja intézni. Külön nyomatékot adott politikai programjának, mely szerint „.. .a Megyét kivételes állapotból mielőbb ősi autonomicus önállásába, a törvényes jogaiba visszavezethetni törekszik". 15 Ugyanezen az ülésen Bély, az új alispán Baloghnak „a haza, a trón, és alkotmányosság körül szerzett dús érdemei"t méltatta. A főispáni bemutatkozás a tisztikart némileg felbátorította, mert az 1862. január 7-i tisztiszéki ülésen — szintén Bély előterjesztésében — olyan politikai programot fogalmaztak meg, amelyben „élénk színekkel festék az alkotmányos életre nehezedő helyzetet", s amely a megyét „túláradásokba sodorta", de hozzátették: a tisztikar „bevallani kénytelen, hogy hazánknak jelen helyzetét törvényesnek nem ismerheti". Tény, hogy a főispáni program Balogh-féle változata és a tisztikar platformja nem azt a szellemet képviselte, amit a provizórikus hatóságoknak feladatul tűztek ki, nevezetesen: az 1861-ben újraéledt forradalmiság gyökeres kiirtását. 16 A főispán szelíd nyugalommal vette tudomásul, hogy tisztikara „a jelen állapotot csak útmutató és közbeeső" helyzetnek tekintette. Az ország önkormányzatát és függetlenségét a Pragmatica Sanctió szerint és az 1790. évi 10. te. szellemében értelmezték. Felbátorította, de egyben elbizonytalanította őket Pálffy 1862 februárjában emlékiratba foglalt véleménye, mely szerint a provizórikus kormánynak „a végérvényű törvényes tárgyalásoknak terét kell... előkészíteni". 17 A sajtó által kiszivárogtatott állásfoglalás eljutott Pálffy helytartóhoz, aki leiratában elmarasztalólag írt: „a megyei tisztikar eljárását, s annak Méltóságod általi elnézését helyeselni nem tudom". 18 Egyben kérte a helytartó, hogy töröljék a jegyzőkönyvből a törvényesség elleni óvást. Balogh Pálffynak, majd Forgách kancellárnak írt igazoló jelentésében kihangsúlyozta 19 az uralkodó iránti hűségét és „jobbágyi hódolatát", s arra hivatkozott, hogy maga az uralkodó nyilvánította ki Magyarország alkotmányának, jogainak, országgyűlésének, törvényhatósági intézményeinek „mielőbbi helyreállítását". Azzal érvelt, hogy a jelenlegi átmeneti időszakban ő és a tisztikar feladata az uralkodói szándéknak „erkölcsi alapot" adni, a nyugalmat, a bizalmat kialakítani az egyébként „szélsőséges" álláspontú megyében. Világosan kiderült, hogy Balogh nem akart az önkény útján járni (1851-ben sem akart, ezért mozdították el), kibékítő, bizalmat és nyugalmat adó módszereivel „hízelgő reményt" akart táplálni, felerősíteni azokat a politikai erőket, amelyek hajlandók az uralkodóval történelmi alapokon megegyezést kötni. „Ingatag népszerűségnek" nevezte az erőszak által elért sikert, s a „kormányközegek működésének alapjául" az erőket megosztó, bizalmat színlelő, az „izgatottságot" izoláló módszereket ajánlotta. Ezzel Balogh eléje ment a kiegyezési hajlam későbbi „párbeszédet" vállaló kormányzati módszereinek, s némileg eltért a helytartótanács 1861. november 22-i rendelkezéseitől, amely szerint a főispánnak „a kormány rendelkezéseit mindenkor habozás nélkül pontosan teljesítő" 214
