Arrabona - Múzeumi közlemények 24-25. (Győr, 1988)
Tóth L.: Az alkotmányos liberalizmus belső vívódása és tagolódása a kiegyezés előtt Győr megyében (1861–1867)
Mártonnal, a Győri Közlöny felelős szerkesztőjével az élen viszont a királyt tették felelőssé a kialakult helyzetért. A király megszegte és félredobta a századok óta fennálló alkotmányos elvet, s a nemzet ügyeit „erőhatalom alkalmazásával" intézi el. A felirat végül is a király személyét érintő mindkét álláspontot tartalmazza, bár nagyobb hangsúlyt kapott a katonai megtorlás ténye, melyet nemcsak a törvényhozás feloszlatásában, hanem az újoncállításban és az egyenes adó beszedésében is felpanaszoltak. 1861 novemberében tehát új erőre kapott Győr megyében az alkotmányos követelések körüli egység, kiállás. A néhány hónapra megízlelt autonómia — mely igazából nem tudott kiteljesedni még a konzervatív-föderatív változatában sem — még inkább felerősítette az elszánt ragaszkodást az alkotmányos intézményekhez. A liberális-radikális közösség ismét takarodót fújt, a passzív visszavonulás mellett döntött, mert „... a küszöbön már kopogtató korlátlan kormányzási rendszernek sem végrehajtói, sem segédeszközei" nem kívánnak lenni. 7 Közel egy éven át Győrött 1848 szelleme kísértett. Az alkotmányos élet feltámasztását közóhaj kívánta, és mindvégig a nemzeti közérdek támogatta. A létrejött politikai egység sok esetben magához tudta kötni az egyébként eléggé szerény konzervatív erőket, és támaszt talált a városi és a falusi lakosság politikai és erkölcsi támogatásában. Az 1861 nyarától induló újabb visszavonulás azonban azt is jelzi, hogy ez az egység már nem volt olyan szilárd, próbát kiálló, mint 1860 őszén. Az országgyűlés munkájának sikertelensége és az itt-ott veszélyes nyári népmozgalmak megingatták a liberálisok egy részét. E magatartás leglátványosabb megnyilatkozása volt Szabó Kálmánnak, az öttevényi kerület képviselőjének június 25-i hazajövetele az országgyűlésről, ahonnét úgy távozott, hogy nem jelölt meg indokot, pusztán a képviselői mandátumáról való lemondását közölte az országgyűlés elnökével. A liberális csoport jobboldala később egyre inkább elhatárolta magát a liberális baloldaltól és a radikálisoktól, akik kétségbe vonták a Habsburg-ház uralkodói jogait. Még jobban látszottak az ellentétek a gazdasági kibontakozás egyes kérdéseiben, főként Győr legfőbb gazdasági erejét jelentő átmenő kereskedelem egyre mélyülő válságában, pangását megakadályozandó elképzelések ütközésében. Az 1861-es népmozgalmak időszakonként megrendítették a liberális közszellemet. Nemzeti és osztályérdek mozgatta az úrbéri rendezetlenségek okozta konfliktusokat, a téti lakosság és a beszállásolt katonák közötti véres verekedést, Győr-Sziget község adómegtagadását, s nem utolsósorban az országos visszhangot kiváltó győri, május 12-i sortűz tragikus eseményeit. Győrött egyre nehezebb feladatot jelentett a 400 „békebíró" számára a kikötőben dolgozó, többezres napszámosréteg féken tartása. A liberális jobboldalt erősítette az a radikális táborból kiváló, a jobb- és baloldal között ingadozó csoport, mely elbizonytalanodva, úgyszólván korábbi hitét vesztve hűvös egykedvűséggel nézte a hajdani„kebelbéliek" túlzónak minősített harcát. E magatartás tipikus példája Kálóczy Lajos politikai „színeváltozása". Kálóczy az országgyűlésen Teleki László halála után „titkos előmozdítója" volt a párt „öncsonkító manőverének". 8 Ezt követően egyre jobban eltávolodott a radikális baloldaltól, elbizonytalanodva, lelkiismereti vívódások közepette megállt egy „arcnélküli" középúton. Kálóczyhoz hasonlóan Zmeskál István, Gyapay Dénes, Jankó Mihály, Eöry Sándor, részben Zichy Ottó és Zmeskál Sándor is felhagynak korábbi programjukkal, és kisebbségbe „taszítják" a radikális baloldalt. Győrött a pénz- és kereskedőburzsoázia gazdasági pozícióit egyre jobban féltette az alkotmányos küzdelemtől, s 1861 őszén már egyértelműen látszott, hogy tartózkodik a közvetlen politikai megnyilvánulásoktól. Maga helyett a politikai pályán otthonosan mozgó értelmiségieket tolta előtérbe (pl. Beöthy Károly, Kautz Gusztáv, Csukássi József), s rajtuk keresztül érvényesítette a radikalizmussal szembehelyezkedő politikai befolyását. 211
