Arrabona - Múzeumi közlemények 24-25. (Győr, 1988)

Varsányi P. I.: Hetvényi István: Emlékirat (Egy 1848-as honvéd visszaemlékezéséből)

igazgató volt Kucsera Marián, aki 1847-ben meghalt s a helyettes igazgató lett Már Bonifác. A jog akadémia abban az időben a 7-ik és 8-ik osztállyal egy igazgatóság alatt volt. Az alsóbb hat gymnasiumi osztálynak ismét külön igazgatója volt. Itt azon időben valami Főniksz Farkas volt az igazgató; éppen abban a szobában lakott, amelyben lakik a jelenlegi igazgató, Vaszari Kolozs (1884).

2 Innét a 8-ik osztályra Pápára mentem a református kollégiumba,

3 1847-ben November 1 sőn; mert akkor Pápán Novemberben kezdődtek az iskolák és Augusztusban végződtek... A pápai főiskolában 1847 és 48 ban az igazgató Stettner György volt (ez később Zádor György lett). Ez 1848-ban az első magyar ministerium megalakulásakor Szemere Bertalan igazságügyi minister mellé titkárnak neveztetett ki,

4 s helyébe jött jogtanárnak Kerkápolyi Károly.

5 A rendes tanárok voltak abban az időben Pápán Stettner György jogtanár, Tarczy Lajos

6 a természettan és mennyiségtan tanára, Bocsor István

7 a történelem tanára, Liszkay és Széki Albert theológiai tanárok. A 6-ik osztálytól lefelé mind segédtanárok, úgynevezett preceptorok voltak. A 7-ik osztályban a mennyiségtant szintén preceptor (valami Kovács Béni) tanította... A fentebb elősorolt tanárok mind igen jeles emberek voltak s a tanulók által mindnyájan tiszteltettek. Különösen nagy tiszteletben állott Tarczy Lajos természettan tanára. A tudományok a legnagyobb szabadelvűséggel adattak elő. Azért midőn a pápai iskolába jöttem, úgy éreztem magamat, mint aki egy homályos szobából — ahol a tárgyakat jobban csak tapogatva lehet észlelni — egy teljesen megvilágított terembe lép. Azért még mai napig is igen kellemes érzettel emlékezem vissza a pápai deák koromra, s azon rövid időt, mellyet itt töltöttem, ifjú életem legkellemesebb napjai közé számítom. Az akkori deákok sorsát a mai deákokéval összehasonlítva, a mai deákok az akkoriakhoz képest valóságos rabszolgák; de nem is teremne ám a mai korban új 48, ha mindjárt elvetnék is azt. Az 1848-ik évben Martius 15-én a pozsonyi országgyűlésen kimondott közös teherviselés, jogegyenlőség, szabadsajtó, szabadság és testvériség hírére az egész ország népét nagy öröm lepte meg, s mintegy villanyütésre az ország lakossága pezsegni, forrongani kezdett. A haza és jogainak védelmére mindenfelé nemzetőrségek alakultak.

8 Mindenki fegyvert fogott. Ekkor írta Petőfy Sándor ama nagyszerű költeményét: „Talpra magyar hí a haza". És ez volt az első, amit a sajtószabadság kimondására, a pápai református főiskola nyomdájában, censura nélkül kinyomtak. Mindenki, szalagokból csinált, nemzeti színű kokárdát viselt mellén. Hazafias dalok hangzottak mindenfelé. Ezek közt legtöbbször lehetett hallani Vörösmarty szózatát, „Hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar". Pápán is megalakult a nemzetőrsereg deákokból és polgárokból. Úr és paraszt egymást polgártársnak szólította. Két fővezért választottunk. Egyet a deákok, egyet pedig a polgárok közül. A deákok közül Kovács Béni preceptort és ellenőrt választottuk, a polgárok közül választottnak nevére pedig már nem emlékszem. (Eszembe jutott: Frank volt a neve.) A nemzetőrsereg megalakítása tárgyában egyszer összegyűltünk a megyeház termében, ahol Horváth István ügyvéd (a mi Istvánbácsink) elnökölt. Nagy vita folyt itt afelett, hogy a zsidók is beléphetnek-e a nemzetőrseregbe? Valami Szalay nevű köszörűs azt mondta, hogy készebb kardot döfni annak a zsidónak az oldalába, mintsem hogy tűrje azt, hogy őmellette a glédában zsidó álljon. Azt akarta a pápai polgárok némelyike, hogyha a zsidók is akarnak nemzetőrök lenni, akkor alakítsanak maguk közül külön zászlóaljat. Ez mutatja, 121