Arrabona - Múzeumi közlemények 22-23. (Győr, 1986)
Gecsényi L.: Városi önkormányzat Győrött a XVII. században
megverette és a „fellegvár" börtönébe záratta. 1549-ben Korlatovith Jeromos a vár alkapitánya egy esküdtet súlyosan megsebesített. 1577-ben a főkapitány parancsait teljesíteni nem tudó városbírót előbb az egyik gyalogvajda, majd személyesen a főkapitány bántalmazta s verette bilincsbe 3 . A városi igazgatás szervezetéről, működéséről ezekben az években sem rendelkezünk — a már említett iratpusztulás miatt — bővebb adatokkal. A káptalani felvallási jegyzőkönyvekből megállapítható a különböző ügyekben eljáró bírák és esküdtek hiányos névsora. Ez csupán annyi következtetést enged meg, hogy a bíróviselt polgároknak a város közéletében való rendszeres jelenlétét rögzíthessük. A XVI. század második felében felbukkanó adatok azonban sejteni engedik a feltehetően korábban kialakult polgári közösségi tudat létezését, az igazságszolgáltatás autonómiájának működését. 1559-ben a bíró és az esküdtek Nádasdy Tamás nádorhoz intézett levelükben Sáfár Tamás polgártársukat ,,concivem nostrum et membrum Civitas nostrae" — városunk polgára és tagja — megjelöléssel illették, kifejezve ezzel a polgári közösség létét. Ugyanezen évben egy adásvételi ügyben a ,,communitas et respublica huius Civitatis" fogalommal jelölik a polgárok közösségét 4 . 1562-ben, amikor a város egyik lakosa a bíróra támadt, őt szidalmazta és verekedést kezdeményezett, döntését egyes peres ügyben kétségbe vonta, a tanács Pozsony, Komárom és Pápa tanácsaihoz fordult; kérve, hogy az ügy tárgyalására két-két jogtudó polgártársukat küldjék el Győrbe 5 . Ez a gyakorlat azonos a különböző nyugat-dunántúli városok, mezővárosok (Kőszeg, Csepreg, Sopron) korábbról ismert jogszolgáltatási rendszerével. Ez a közösség már igényt tartott arra, hogy tanácskozásait, ítélőszékét a saját házában, az e célokra kialakított városházán tartsa. 1552-ben a káptalan megkerülésével közvetlenül a királytól kértek és kaptak engedélyt a városháza kialakítására, ahol közös ügyeikről tárgyalhatnak, ítéleteket hozhatnak, szükségleteikre élelmiszereket halmozhatnak fel. 1559-ben találjuk nyomát, hogy városháza céljaira egy polgárházat vásároltak. A szándék azonban nem vált valóra, talán a ház alkalmatlansága miatt. A helyébe 1562-ben sikerült a káptalantól egy romos, elhagyott házat a főtéren megszerezni. Ideiglenesen 12 évre kapták meg az épületet azzal a kötelezettséggel, hogy gondoskodnak a helyreállításáról. A földesúr egyben tudomásul vette, hogy a városházán élnek a királyi engedélyben biztosított jogokkal. A káptalan vállalta, miszerint a 12 év letelte után a házban megfelelő helyiségeket biztosít a polgárok számára tanácskozóhelyül, illetve lehetőséget ad az egész épület bérbevételére. Ez időtől kezdve három évszázadon át valóban itt működött a városi önkormányzat. 1563-ban Ferdinánd király felmentette a házat a katonai beszállásolás alól és meghatározott hónapokban engedélyezte a szabad bormérést. 1568 augusztusában Miksa király az előző évi tűzvészben elpusztult épület helyreállítására adott engedélyt, és egyúttal megerősítette a korábbi kiváltságokat. Két év múlva a káptalannal is sikerült tisztázni a tulajdonjogi kérdéseket, s a város végleges tulajdonba kapta meg az egész házat 6 . 1561-ből ismerjük a városvezetés első segítőjének, a városi Írnoknak, Körmendy Tamás deáknak a nevét, aki néhány évvel korábban (1558) a káptalani iskola tanítója 7 . 1569-ben Saáry Bálint deákot már városi jegyzőként említik 8 . 1574-ben ugyanezen tisztet Csitvándi Bálint deák töltötte be, míg az 1590-es években Hadricius János vármegyei nótárius, illetve Alistali Imre káptalani jegyző (1593) látta el a városi jegyző feladatait 9 . A további funkciók elkülönítését jelzi, hogy 1604-ben a városi tanács előtt Bajusz György deák, mint a török uralmat megelőző évek , ,ispital-mestere" — azaz szegényházi gondnoka — mutatta be számadásait és kérte felmentését 10 . 101
