Arrabona - Múzeumi közlemények 22-23. (Győr, 1986)
Gecsényi L.: Városi önkormányzat Győrött a XVII. században
A káptalani városnak, mint a legnagyobb városrésznek, a XV. századból egyetlen oklevelét sem ismerjük ezidáig. A XV század végén egy káptalani oklevél ugyan a város bíráját is megnevezi kibocsátóként, ámde a bíró szerepéről a tárgyalt ügyben egyetlen szó sem esik, az oklevelet a káptalan pecsétje hitelesítette. Az említett számadáskönyv bejegyzéseiből ezektől az évektől már rekonstruálható, kisebb-nagyobb kihagyásokkal, a városrész bíráinak névsora, de választásuk módjáról, jogkörükről közelebbit nem tudunk 2 . 1526 után, főként az 1540-es évektől hatalmas átalakulás kezdetei bontakoztak ki a városban. A török terjeszkedés nyomán létfontosságú kérdéssé vált a Habsburg uralkodók számára az osztrák tartományoknak védelmet biztosító magyarországi erődvonal kiépítése. Ennek egyik központjául a kedvező stratégiai helyen fekvő Győr kínálkozott. Az építészeti tervek nem csupán a püspöki belső vár védműveinek korszerűsítésével számoltak, hanem erődítménnyé alakították az egész káptalani városrészt, a hajdani váralját. Ennek megfelelően erős fal- és bástyarendszert, továbbá a Rába vizével táplált sáncárok kiépítését tervezték. A sáncokon kívül maradt településrészek, külvárosok néhány esztendő alatt eltűntek, elpusztultak, ámde a Rábától nyugatra, a folyók által védett területen, a vár ún. Bécsi kapuja előtt, szervesen Győrhöz csatlakozva, új külváros jött létre Újváros néven. Védelmét a természeti tényezőkön kívül az 1564/65-ben felépített sáncok és sövénykerítés, valamint a vár katonasága biztosította. A végvár létrejötte, az egyes városrészek pusztulása megszűntette vagy névlegessé tette több földesúr fennhatóságát. 1550 után nem találjuk nyomát a Héderváryaknak, s a püspököknek a belső várból, a hajdani lakótoronyból való eltávolítása pedig a székesegyház körül fekvő püspöki belső város házainak de facto káptalani fennhatóság alá kerülését jelentette. A XVI. század derekán a Dunántúl egyik legfontosabb végvárává és végvárvárosává lett, Győrben ettől kezdve szoros egymásmelletiségben élt a város polgársága, a magyar és német végvári katonaság, a káptalani földesúr, a katonai hatalmat gyakorló főkapitányság és a hódoltság határára került vármegye tisztikara. Bizonyos, hogy az évek során a városban végbement topográfiai átrendeződést követte az addig különböző földesúri fennhatóság alatt élő lakosság egységesülése, új közösséggé szerveződése. Ennek feltételezett jellemzője a káptalani városrészt illető kiváltságok, az ottani szokásjog általánossá válása. Az új helyzetben viszont a társadalmi, jogi és igazgatási viszonyok meghatározó tényezőjévé a város, a vármegye, a káptalan és a végvári katonaság állandóan mozgásban lévő érdekellentétei váltak. Míg a káptalan teljes erővel próbálta földesúri hatalma minden részletét megőrizni, addig védelmi feladatainak ellátásához a főkapitányság sem igényelhetett kevesebbet, mint a város és a vidék lakosságának munkaerejét, élelmét, lakását, később földjeit. A két hatalmi erő, a földesúr és a főkapitányság között a város polgársága és annak képviselője, a városi tanács állt az összeütközések gyújtópontjában. Kezdetben teljesen kiszolgáltatottan, a XVII. századtól — a kivívott gazdasági és jogi pozíciók birtokában — mind Öntudatosabban, kihasználva a két ellenlábas konfliktusaiból adódó lehetőségeket. A Mohács utáni évtizedekben végbement átalakulás időszakára jellemző kiszolgáltatottság a korábban, és nemegyszer még ekkor is a civitasként emlegetett Győr történetének zavaros korszakát jelentik. Az 1530-as években a győri püspökség jövedelmeit és birtokait bíró Bakits család tisztviselői és katonái sanyargatták, sarcolták a polgárokat, bántalmazták vezetőiket. A fennmaradt sérelmi és panaszbeadványok szép számmal említenek ilyen eseteket. 1546 januárjában az akkor még számottevő hatalommal rendelkező püspöki udvarbíró két városi esküdtet bebörtönöztetett, a régi városbírót az utcán szidalmazta, az új bírót 100
