Arrabona - Múzeumi közlemények 21. (Győr, 1979)
Gömöri J.: Jelentés a nyugat-magyarországi vasvidék régészeti kutatásairól – II.
(Eiergraben) K-i végén, az erdőbe hosszan benyúló tisztáson találjuk. Magyarfalva felől a Bika-rét irányából érhetjük el azt az erdei tisztást, amely Reitter jegyzeteiben Csákány-rét néven tűnik fel. A salakmező kb. 30X50 méteres területen található. Nagyobb kiterjedésű is lehet. A 4—5 méter átmérőjű salakhalmoknak csak a középső legmagasabb részét nem fedte el az erózió. így csak helyenként figyelhető meg a felszínen néhány salak. Reitter M. hosszú vashuzal földbe szurkálásával állapította meg a salaklelőhely kiterjedését. Ez a módszer azonban nem adhatott biztos információt, mivel a talaj helyenként kavicsos és köveket is tartalmaz. (A vashuzal kőben is elakadhatott.) A salakhalmokat fedő sárga agyagréteg 30—-35 cm vastag, régészeti leletet nem tartalmaz. A Magyar Tudományos Akadémia Geofizikai Kutatóintézetének munkatársai 26 az ásatás időtartama alatt kísérletet végeztek a lelőhelyen geofizikai mérések alkalmazhatóságára: vassalakok és kohók kimutatása ilyen körülmények között, mikor a kohászati maradványokat vastag eróziós réteg fedi. A salakos terület a kányaszurdoki patak bal partján (a medertől D-re) található. A patak melletti salakhalomtól 30—40 méterre É felé, a patak jobb partján fedezhetjük fel a sokszor emlegetett római kemencék nyomait, két szögletes formájú téglakemencét. Ezekről Bella Lajos állapította meg, hogy rómaiak és Nováki Gyula, hogy téglaégetők és technikailag nincsenek összefüggésben a túlparton talált vassalakokkal. Meg kell jegyeznünk, hogy a téglaégetők környékét sűrűn benőtte az erdő. A salakos lelőhely pedig réten található. (5. ábra.) Arra is gondolhatnánk, hogy újabb kori vaskohászat folyhatott a területen, azért nem erdősödött még el ez a hely. Elég itt utalnunk Romwalter és Sodró már idézett munkáira, akik XVIII. sz.-i utazók adatai alapján említik a Fertő tó (Eisenstadt, Kismarton) környéki háziiparszerű vaskohászatot. A salakhalmok feletti vastag eróziós réteg azonban (figyelembe véve a terület enyhe lejtését) arra utalhat, hogy hosszabb idő telt el az itteni vaskohászat felhagyása óta. A lelőhelyet három árok- és szelvény rendszerrel kutattuk 1979. szept. 26-tól okt. 16-ig. (6. ábra.) 3 különálló kerek salakhalmot (átmérő 4—5 m), és a patak mellett egy nagyobb salakhány ót (4X12 m) kutattunk át. A salakhalmok csúcsa már alig domborodik ki a jelenlegi felszínből. A halmok magassága 50—70 cm (7. ábra). A salakok között a 20—30 cm átmérőjű, fürtösen folyt vassalakok a gyakoriak. Ezek az olvasztókemencék előtti munkagödörből kikerült vassalakok, fúvócsövek és kemencetöredékek képezik a halmok hulladékanyagát. Állatcsontot egyetlen darabot sem találtunk, cserépedény-töredéket 12 darabot, vastárgyat kettőt. A salakhalmokból mintegy száz darab fúvócső került elő épen, illetve töredékekben. Az 1. halomban igen sok szürkére égett mellfalazat látott napvilágot. Az 1—1 fújtatócsövet magába foglaló agyaglapokat (8. ábra) külső agyagos felületükkel felfelé, belső, zöldes salakos felületükkel lefelé helyezték a halomra, úgy, ahogy az olvasztókemence mellnyílásáról leemelték. A halmok ugyanazt a benyomást nyújtják, mint a nemeskéri, 27 a tömördi 28 és Sopronmagashidi 29 salakhalmok a rájuk helyezett, épségben megmaradt mellfalazatokkal. Az agyaglapok méretei is megegyeznek 30—40 cm közötti átmérőikkel. Az olvasztókemence felmenő falának ívét, a kemence átmérőjét következtethetjük 26 Holló L.—Verő J., Geofizikai mérések a magyarfalva—kányaszurdoki vaskohóknál. Arrabona jelen számában. 27 Gömöri, J., Archäologische Eisenforschung in West-Ungarn. Wiss. Arbeiten Bgld. 59. (1975) 83—99. 14. kép. 28 A szerző közöletlen ásatása 1978. 29 Nováki Gy., 5. jegyzetben i. m. 41—42. 26. ábra. 66
