Arrabona - Múzeumi közlemények 21. (Győr, 1979)
Gömöri J.: Jelentés a nyugat-magyarországi vasvidék régészeti kutatásairól – II.
bucát a dél-norvégiai Mösstrandból, 18 megemlítve, hogy hasonló kb. 15 darab buca a közeli Telemarkban, 19 raktárleletekben (Depot) található. Stanco Stancev a bulgáriai Preslavból 20 közöl egy hasított vasbucát (sajnos méretadatok nélkül), azzal a megjegyzéssel, hogy az itteni vasművesség virágkora a IX— X. századra tehető, a XIII. századból (a 2. bolgár cárság idejéből) vasfeldolgozó műhelyeket, két gödör-kohóaljat és 200 kg-nyi vassalakot említ. Tanulságos áttekintenünk a hasított bucák európai elterjedési térképét, amelynek összeállításánál nem törekedhettünk teljes anyaggyűjtésre. A térképre vitt adatokból világosan látszik, hogy pannóniai bucáink méreteiket tekintve külön egységet képeznek ebben a leletcsoportban. (1. ábra.) A 2. térképen azt látjuk, hogy a pannóniai leletek a Sirmium és Carnuntum közötti, nagyjából É—D irányú út mellett találhatók egy-egy késő római erődben 21 vagy annak közelében. (2. ábra.) A szalacskai, hévízi és soproni darabok lelőkörülményei nem segítik elő a kormeghatározást. Csak a fenékpusztai bucákat tudjuk régészeti módszerrel datálni. Abban tehát egyet kell értenünk Hegedűs Zoltánnal, hogy a bucák hasonlósága egykorúságukra utal. Csak éppen a keszthely—fenékpusztai darabokhoz kell igazítanunk a többi pannóniai hasított buca korát is. Annál is inkább, mivel a Kapós völgyi Szálacska és a Borostyánkő út melletti Scarbantia hasonlóképpen fontos szerepet játszhatott erődített telepével az V. században. Erre a lelőhelyeken, illetve közelükben talált régészeti leletek is utalnak. 22 A bucákon látható hasítás (3. ábra) pedig nincs a vízi erővel hajtott vágógéphez kötve. Sőt a vágási felületek és a vágószerszám éllenyomatai — amelyeket a szóban forgó bucákon mintavétel közben jómagam is alaposan megvizsgálhattam — arra utalnak, hogy az izzó bucákat nem egy-egy hatalmas vágással hasították be, hanem több nagyobb ütéssel, ék és kalapács segítségével. Ezt látjuk egy 1732-ből fennmaradt ábrázoláson is, amint egy kohász fejszével behasít egy bucát. 22 / 3 A hasítási felület azért sima, mivel a vágás ékkel történt. A vágási él nem egyenes, amint az a hámorvágó alkalmazásával várható lenne. Ellenkezőleg — mivel ékkel és kalapáccsal csak úgy tudták mélyebben bevágni a bucát, ha közben megdöntötték — a vágási éllenyomatok domborún görbülő felületen maradtak meg. Véleményünk szerint tehát a nagy bucákat csupán bevágásuk miatt nem lehet a késő középkorra datálni, mivel a bevágások a vízierő-meghajtású vágógépektől függetlenül is készülhettek. De készülhettek-e az 50—60 kg-os bucák a vízkerék-meghajtású fújtatok alkalmazása előtti korban, a XIV. század előtt? Amennyiben fújtatással megfelelő huzatot tudtak előállítani, akkor igen, a buca mérete az olvasztókemence méretétől és az alkalmazott fújtató teljesítményétől függött. Ezek a kérdések vetődtek fel a bucák tanulmányozása során, az ásatás meg18 Martens, I., Vor- und frühgeschichtliche Eisenverhüttung in südnorweigschen Gebirgsgegenden. Wissenschaftliche Arbeiten aus dem Burgenland. 59. Eisenstadt. 1977. 147—155. 19 Martens, 1., Viking. Oslo 36 (1972) 83—114. 20 Stancev, S., Pliska und Preslaw. Antike und Mittelalter in Bulgarien. Berlin, 1960. 253. 35. kép. 21 Sági K., Antik Tanulmányok 15 (1968) 39.; Járdányi—Paulovics I., Szálacska, a Kapos-völgyi római kori fémművességi központ. Arch. Ért. 80 (1953) 115—129. 22 Póczy K., Pannóniai Városok. Bp. 1976. 29—30.; Darnay K., Arch Ért. 26. (1906) 433. 22/a Johannsen, O., Geschichte des Eisens 1953 3 . 27. 93. ábra. m