Arrabona - Múzeumi közlemények 19-20. (Győr, 1977-1978)

Tomka P.: Adatok a Kisalföld avar kori népességének temetkezési szokásaihoz. III.

alapján közöljük, ez természetesen sok esetben csak megközelítő pontosságú a bolygatás, elmozdulás, illetve a csontok (sarokcsont) rossz állapota miatt. A növekvő sorrendbe rendezett koporsóhosszúságoknak (1. oszlop) több-keve­sebb szabályossággal felel meg a vázhossz (2. oszlop). Különösen meggyőző a megfelelés a gyermeksírok esetében, kevésbé egyöntetű a nemek és szociális helyzet alapján is differenciálódó felnőtteknél. Az átlagok azonban itt is meg­felelnek egymásnak. Feltűnő a 181—200 cm-es koporsóhossz igen nagy gyakorisága az egyen­letes elosztást mutató többi méretcsoporttal szemben. Ennek egyik oka nyilván­valóan az, hogy a népesség átlagmagassága (a magasságok gyakoriságának csúcs­pontja) ugyanide esett. Táblázatunkba csak a mérhető koporsókban nyugvó vázak hosszát vettük fel. Mivel éppen ebben a méretcsoportban találjuk a váz­hossz és koporsóhossz összehasonlításakor a legtöbb szabálytalanságot, ezzel szemben itt találjuk a legtöbb azonos (szabályos) koporsóméretet, a fenti ma­gyarázat nem teljesen kielégítő. Valamilyen rnás tényezőnek is közre kellett működni a nagy esetszám kialakulásában. Az ellentmondást feloldja, ha felté­telezzük, hogy a 181—200 cm-es hosszméret a közhasználatban levő ládák szá­mára is mérvadó volt, azaz az ilyen ládákat nem csak koporsónak készítették. A meglevő gyakorlat befolyásolta a koporsók készítőit is, illetve más célra készült ládákat használtak fel koporsóként. 4.4. A sírleírásokból (elszíneződések, metszetek) és a koporsóvasalások hely­zetéből kiderül, hogy szabályos, függőleges oldalú és lapos fedelű deszkaládákat készítettek. Különösen a 90. sír metszete és a minden esetben derékszögben hajló vasalások tanúsága perdöntő. Egyetlen háztetőszerű lefedést sem lehetett igazolni (az egyes síroknál tapasztalt ferde oldalfal, pl. 9. sír metszet, 29. sír, mindig szabálytalan, az egyik oldal bedőléséből származik). 4.5. A felhasznált faanyag majdnem minden esetben bizonyíthatóan deszka. Az elszíneződés (korihadék) vastagsága nem mindig mérvadó, a bedőlések­összecsúszások miatt időnként vastagabb (dupla) elszíneződést tapasztalhattunk. Az esetek túlnyomó többségében azonban egészen vékony korhadékcsík jelezte a koporsó szélét. Deszkára utalnak a vasszegek hosszméretei is (4.6.). 4.6. A szegek között két típust különböztethettünk meg. Az első típus kis­méretű (3—5 cm), négyzet keresztmetszetű, ovális fejű kampósszeg, mindig koporsóvasalásokkal együtt került elő. Funkciójának és méreteinek felelnek meg az elkalapált pántvégből kialakított „pseudo-szegek" (20., 26. sír). Mivel átlag 1 cm-t számíthatunk a szegfejre és a pánt vastagságára, a deszkák 2—4 cm vastagok lehettek. A második típus jóval nagyobb méretű (dupla hosszúságú: 7—10 cm), téglalap keresztmetszetű, ovális vagy kerékre kalapált fejű kampós­szeg, többnyire koporsópánt nélkül, önállóan használták fel. Funkciójuk kér­désére még visszatérek. A szegek alapján kikövetkeztetett deszkavastagság csak a különleges (nagy­méretű, vasalt) koporsókra vonatkozik. A vékony korhadékot hagyó vagy tel­jesen elenyészett koporsók esetében lényegesen vékonyabb (1—2 cm-es) desz­kákkal kell számolnunk. A szegeik méreteit összefoglalva feltűnik a gyakoriság két csúcsa (a két típus) mellett a méretek sokfélesége. A szegek (mérhető) nagyságát erősen be­folyásolta mai állapotuk. A kovácsolt vasak korróziója — eléggé kisméretű tárgyakról lévén szó — számottevően befolyásolhatta adatainkat. Még így is nyilvánvaló azonban, hogy a 4 cm körüli hosszméret a legáltalánosabb, feltéte­lezhetjük, hogy a deszkaméretekhez hasonlóan ezeket nemcsak egyes (egyéb­57

Next

/
Thumbnails
Contents