Arrabona - Múzeumi közlemények 19-20. (Győr, 1977-1978)

Szüts T.: Győr-Sopron megye gazdasága-társadalma Fényes Elek „Magyar országnak” ’s a’ hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geográphiai tekintetben” című munkájában

a spekuláció lehetősége miatt főképpen Sopronban és az Ausztria határán fekvő helységekben folytatják. A felvásárolt borokat ugyanis Sziléziában, illetve Ausztriában nyereséggel továbbadják. Nagyon keresettek a boozi, balfi, rákosi borok, amelyekhez a Balaton-felvidékről származó borokat hozzávegyítik, és így árulgatják. A kiviteli termékek között az említetteken kívül kőszenet, cuk­rot, nádat, ecetet, borszeszt, likőrt, épületköveket találunk. A fő kereskedelmi központok mellett jó állapotban levő utak is segítik a megye kereskedelmének fejlődését. A jelentősebb kereskedelmi útvonalakat a mellékelt térképen szemléltetjük. Fő harmincadhivatalok Győrött, Magyar­óváron és Sopronban, postaállás Mosonban és Rajkán vannak. 18 A mai Győr-Sopron megyében 287 népes lakhely található, melyből 2 sza­bad királyi város, 23 mezőváros, 193 falu és 69 népes puszta. A 2 szabad királyi város közül Győrben vegyes magyar—német, Sopronban nagyrészt német nyelvű lakosság él, kivéve néhány magyar iparost és tisztviselőt. A 23 mezővárosból 15 magyar, 4 német, 1 horvát—magyar, 2 német—magyar és 1 horvát lakosságú. A 193 falu közül 168 magyar, 14 német, 5 magyar—német, 2 magyar—horvát, 2 horvát, 1 horvát—német, 1 német—horvát nemzetiségű. A 69 népes puszta 64 ma­gyar és 5 német nyelvű lakosságra oszlik. 19 A megye népessége 213 535 főre te­hető, így 1 négyzetmérföldre 1855 (1 km 2-re 32—33 fő) lakos jut. 20 Vallási szem­pontból vizsgálva a lakosokat, a következő megoszlással találkozunk: katolikus 172 971, evangélikus 32 537, református 4929, nem egyesült óhitű 188, zsidó 2910 fő. 21 A megye társadalmi helyzetének bemutatásához Fényes Elek szerint több forrás áll rendelkezésünkre: Mária Terézia 1767. évi úrbéri rendelete, az 1785— 87. évi Józsefi népszámlálás és az egyházi összeírások 1830. évi adatai. 22 Az úr­béri rendelet az egész jobbágytelek után járó szántóföld és rét területét a kö­vetkezőképp határozta meg. 23 Az egész telekhez tartozó szántó nagysága holdban A megye (1200 D-öles) (800 D-öles) neve, I II III IV I II III osztályban osztályban Győr Mosón Sopron 2Q 20 16 22 22 18 24. 24 20 26 22 6 6 6 8 8 8 10 10 Porták száma Győr megyében 52, Mosón megyében 120, Sopron megyében 187. Fényes Elek szerint az 1785—87. évi Józsefi népszámlálás Győr megyében 7422 nemesszemélyt talált, mely 50-szer több, mint a 7 négyzetmérfölddel (385—401,8 km 2 ) nagyobb Mosón megyében, ahol 148 nemesférfit találtak. A Mosón megyei nemesség kis létszámát két összehasonlítás is bizonyítja: egy­részt 1000 embere 5 nemesszemély esik, másrészt az 1797-ben kiállított 349 fős insurrectiós had csupán egyharmadát képezte a Pozsony megyei 1144 fős se­regnek. Sopron megyében az 1785—87. évi népszámlálás alkalmával 7120 nemes­személyt írtak össze, s az 1788. évi törvényes nemesi vizsgálat 1450 „törvényes idejű, részint família főket, részint egyes személyeket" talált. 24 403

Next

/
Thumbnails
Contents