Arrabona - Múzeumi közlemények 19-20. (Győr, 1977-1978)
Kisházi P.: Megjegyzések a nyugat-dunántúli régi vaskohászati leletek vasérc- és salakmintáin végzett röntgen-diffraktométeres vizsgálatok eredményeihez
szennyeződésként jelenlevő kvarc, illetve egyes szilikátok elbomlása során felszabaduló SÍO2 egymásra hatásából vezethető le. A fayalit keletkezése tehát azt jelzi, hogy a bucaeljárás redukáló környezetében az oxidos jellegű vasércek jelentős része ortoszilikáttá alakult át, s csak kis részük redukálódhatott színvassá. Gyakori — de korántsem általános — ásványfázis még az előbb említett vasredukciós termék, a wüstit (FeO) is, mely valószínűleg akkor marad meg ilyen alakban, ha nem redukálódhat tovább színvassá, illetőleg ha nincs elegendő reakcióképes kovasav a rendszerben, vagy pedig a feltételek valamilyen tekintetben nem kedveznek a fayalitképződésnek. Mennyisége erősen változó, olykor (36., 37.) még a fayalitét is meghaladja. Az FeO egy része még A1 2 0 3hoz kapcsoltan is megjelenhet hercinitként (FeA^O^, mely szintén nem általános, bár elég gyakori, ha többnyire csak mellékes elegyrész is. 5 Érdekes, hogy nem sikerült viszont biztos magnetitet (FeßO^ kimutatnunk, melyet pedig gyakran adnak meg bucasalakokból kezdeti redukciós termékként. Valószínűleg a csillámok hőbomlásából származik végül az egyik-másik salakmintából — kissé bizonytalanul — kimutatott leucit (KAlSi 2 Oe). A felsorolt salakásványok egyaránt jellemzik mind a folyósalakokat, mind a kemencesalakokat. Az előbbiek ezeken kívül gyakran nem is tartalmaznak más kristályos elegyrészt, legfeljebb néhány esetben kevés kvarcot, mely az ércből visszamaradt szennyeződés. A kemencesalakok ezzel szemben rendszeresen tartalmaznak több-kevesebb ércből visszamaradt szennyeződést: kvarcot, földpátot, csillámot, kalcitot. Legfeltűnőbb azonban a nem ritkán megjelenő goethit és lepidokrokit, illetve egy esetben maghemit, melyek nyilvánvalóan elbonthatatlan ércmaradványok. Az ilyen salakok megjelenésére gyakran jellemző, hogy külső burokrészük folyósalakszerű, míg belsejükben faszénlenyomat és limonit figyelhető meg. Ez a limonit pedig nem lehet utólagos oxidációs termék, mert abban nem fordulhatna elő kristályos goethit és még kevésbé lepidokrit. Ez a limonit tehát legvalószínűbben a feladott érc maradványa, a kemencesalakok pedig — mindent egybevetve — egy sikertelen olvasztási kísérlet tanúi. Az eddig elmondottak alapján még talán azt a kijelentést is megkockáztathatnánk, hogy a sikertelen olvasztás oka pörköletlen limonitos érc használata volt. 6. Végül néhány általános megjegyzés a salakminták kémiai elemzési eredményeivel való összevetésből eredően 6 : A várhatóan nagy FeO-tartalmak hordozóit az előző pontban már lényegében megadtuk. Az esetleges kevés Fe2Ü3 jelenléte leginkább magnetittel, esetleg redukálatlan ércmaradványokkal hozható kapcsolatba. Az Si02-tartalmak forrása is gyakorlatilag kiadódhat a mar említett salakkomponensek (+ szennyeződések) ismerete alapján. A viszonylag jelentős mennyiségű AI2O3 nagy része a hercinitben, kisebb része esetleg más spinell típusú aluminátban lehet. Bár a CaO-tartalmak is általában elég nagyok, hordozó salakásványát közvetlenül nem tudtuk kimutatni. Leginkább gyanítható, hogy ortoszilikát (dikalciumszilikát : Ca2SiC>4) formában van — legalábbis részben — jelen. Ugyancsak elsősorban ortoszilikát kötelékben lehet a jóval kevesebb MgO és MnO is. Az előbbi forsteritként (Mg 2 SiO/ 1 ) a fayalittal együtt az izomorf olivinsort alkotja, s így valószínűleg nem is tiszta tagként, hanem a fay alithoz közelálló (Fe, Mg) ortoszilikátként jelenhet meg; az utóbbi sem annyira tiszta tefroitként (Mn2SiC>4), mint szintén izomorf módon a fayalithoz kapcsolódva (Mn, Fe) ortoszilikátként fordulhat elő. Mindkettő azonban a hercinit spinellszerkezetébe is beléphet. Az összes alkatrészoxid egy része végül amorf üveg állapotban is lehet. 172
