Arrabona - Múzeumi közlemények 19-20. (Győr, 1977-1978)
Gömöri J.: Jelentés a nyugat-magyarországi vasvidék Győr-Sopron megyei lelőhelyeinek kutatásáról I.
nosította azokat a salaklelőhelyeket, amelyekről először Sztachovich Rémig 15 emlékezett meg. Terepbejárási jelentése alapján 1973-ban újabb terepszemlét végeztünk, ekkor a salakmező igen nagy kiterjedését állapítottuk meg. 16 A Pándzsa ér forrásaihoz közel települt középkori Tarján határában római villák felszíni maradványait is megfigyelhettük, ill. Lovas Elemér 17 említ régi római leleteket pl. a Lakatos-rétről. A salakleletek itt is a patakpartok közelében találhatók. A Pándzsa ér 3 forrásból ered, a szomszédos Ravazd község határában már egy patakká egyesül a három kis ér, amelyekhez a salakleletek kapcsolódnak. Közel 2 négyzetkilométernyi területen találhatók elszórt vassalakok, helyenként kisebb ércdarabok a szántóföldként, kertként, illetve málnaültetvényként hasznosított területen. (5. ábra.) 5. ábra. Vázlatos ásatási helyszínrajz. 1. Vasútállomás, 2. Réz-hegy, 3. Tarjánpuszta település, 4. Vasasföld I. lelőhely 1974—1975, 5. Vasasföld II. lelőhely 1977., 6. Mérnöki kő, 7. Csúcsosdomb XIII— XIV. sz.-i lelőhelye, 8. Lakatos-rét, római villa helye, 9. Málnás, salakok és szalu lelőhelye, 10. A régi tarjáni templom helye 114