Arrabona - Múzeumi közlemények 18. (Győr, 1976)

Domonkos O.: Magyarországi festőcéhek (II.)

levél hitelesített másolatát küldték el barátaiknak, igaz, hogy 80 tallér fejében, így jogot szereztek az abban foglalt mesterremek előírásainak az alkalmazására is. Eszerint régtől fogva négy szín jön számításba a remeklésnél. Egy vég posz­tót kellett vásárolni, azt négy részre osztani. Az elsőt jó kékre, a másodikat fügeszínűre, a harmadikat zöldre és a negyediket feketére kellett festeni. Mind­ezeket a kék színt adó festőcsüllengből (Waidblau) kellett kihozni, ami különféle pácolásokkal volt lehetséges. A vidéki mesterek számára lenvászon és börzsöny­fa (Brésil) használata volt a kötelező, ötven rőf anyagot kellett öt részben, vörös, kék, zöld, fügeszín és fekete színre festeni, de az alapfestésnek itt is kéknek kellett lenni, a fekete kivételével. Tekintve, hogy az eperjesiek a kör­nyék mestereit is hatáskörükbe vonták, feltehető, hogy a városi mesterek ré­szére az előírások első részét, a vidéki mestereknél az utóbbiakat alkalmazták, mintegy különbséget téve a Schönfärberek és a Schwarzfärberek között. 3 A késmárkiák., akik a bécsi és a boroszlói főcéhvel is megerősíttették sza­bályzataikat, 1713-ban a remek megállapításánál más városok, sőt Németország gyakorlatára hivatkozva, ahol az iparág teljes lendületben volt, száz rőf len­vászon festését írták elő. Egyaránt 25—25 rőföt kellett festeni világoskékre, vö­rösre, fűzöldre, jó feketére és mindent finoman kimángorolni. Az alkalmazandó festékeket azonban nem írták elő (2. §). A 8. § úgy rendelkezik, hogy minden mesternek jogában áll végszám éppúgy, mint rőfszám mérni, de nemcsak azt, ami festőházában, mángorlóján és présén keresztülment, hanem más egyebet is, valamint nyilvános bolttal is rendelkezhettek. Viszont senki idegennek nincs megengedve más helységből feketére festett lenvásznat behozni a városba. Ha ilyen előfordulna, az anyagot el kell kobozni, melynek fele a városnak, fele a céh­nek jusson. A 10. § mindenkinek megtiltja, hogy a festők munkájába ártsa ma­gát, legyen az bárki. Különösen vonatkozik ez a kalaposokra, akik a kalapok színezését csinálják, ők gyászruhák festésén kívül minden más dologtól tartsák távol magukat. Ha ilyent tapasztalnak, akkor a festett dolgokat elkobozzák, sőt meg is büntetik őket. 4 A városközi céh tehát az eperjesiek 1671-es és a késmárkiak 1713-as ki­válása miatt felbomlott. A Zőcseiek kénytelenek voltak újabb céhet alkotni, a király által megerősített szabályzatot nyerni. Az 1715-ben kiadott privilégium megszerzéséért a környékbeli mesterekkel együtt folyamodtak a lőcseiek, és mint főcéh kezdték meg működésüket. A remeket 36 rőf lenvászonból kellett készíteni, amiből 12 zöld, 12 indigókék (Indich blau), 12 pedig fekete színben került festésre. A festők jó festékekből voltak kötelesek dolgozni. Tilos volt varjútövist (Kreuzbeer), gonosz és nem tartós festékeket használni. Az értéke­sítés végszám és rőfönként is szabad volt a mestereknek. 5 Az indigó előírását, a korábbi csülleng és börzsönyfa használatával szemben, feltétlenül a korsze­rűbb eljárás bevezetésének kell tekintenünk, lépéstartásnak a bécsi mesterekkel. A felvidéki területeken tehát a 17. század utolsó negyedében és a 18. század első két évtizedében még nincs szó nyomott anyagokról, illetve ha készült is ilyen, nincs féltékenység, vita a nyomók és a festők között. Azonban hamarosan megjelenik ez is a késmárki festők készítményei között. 1737-ben a céh meste­rei, szám szerint 18-an, határozatot hoznak a magyarországi vásárokra vihető festett vásznak mennyiségéről. A nehéz időkre való tekintettel, mivel a festett vásznak bőséges szállítása miatt mesterségük igen meggyengült és tönkremegy 3 Presov, Okresny Archiv v Presove — Mestky Archiv Inventar 4158. 4 Arr. 16. 142—143. 5 Arr. 16. 147—149. 51

Next

/
Thumbnails
Contents