Arrabona - Múzeumi közlemények 18. (Győr, 1976)
Környei A.: Zsitvay Lajos frontnaplója
dést keltsen a vereségünk. Pedig már nyomjuk a muszkát és úgy mondják, hogy egy hónapon belül ott fogunk lenni, ahol voltunk az orosz offenzíva kezdetekor. Bárcsak már azt mondanák, hogy a béke fog bekövetkezni egy hónapon belül/' 7 Július 4. .. . Délután az a hír jött, hogy itt lesz a védelmi vonal, 48 úgy be kell rendezkedni mint Olykánál. 49 De később meg az jött, hogy orosz erősítéseket hozott és támadni fog. Ezért a lovakat befogni, mindent előkészíteni, hogy ha kell azonnal lehessen tovább menni. Tényleg elől erős ágyútűz van, a muszka lövi a rajvonalat. Néha mi is leadunk pár lövést. Juli. 5. Reggel későn keltem fel. A délelőttöt az ezr.pars.nál voltam, (mert a kitüntetési beadványokat kellett kijavítani. 50 Hányszor kell még javítani őket? Ebéd húsleves, de nem ettem, nincs semmi étvágyam. Most hallom, hogy az éjjel tőlünk jobbra a muszka háromszor támadott, de visszaverték a 24 es Landwerek. Hogy tudja a muszka, hogy melyik szakaszon milyen katonaság van. Vacsora lekváros metélt és fekete. Illik is, hogy egyszer már mink együk meg a lekvárt, és hogy a lisztből nekünk főzzenek. A szalonna úgyis hétszámra ment. Későn feküdtem le. Juli. 6. Reggel a telefonhoz hívtak, Schröder főhadnagy hívatott. Papírt kell felküldeni az ütegállásba. Egy óra múlva a telefonhoz hívtak megint, és mivel a bélyegzőt nem nyomtam rá a papírra, büntetésből fel kellett vinnem a bélyegzőt és ott ráütnöm. Mindjárt elindultam és vittem magammal borítékokat is. Persze erre nem volt szükség és ezért kiabálni kezdett velem, hogy miért hoztam. Azt feleltem, hogy úgy mondta a főhadnagy úr hogy vigyek fel borítékot is. Igen, de csak egyet, akkor miért hoztam ötöt. Más ember ezért nem szól semmit, ő meg elkezd kiabálni mint egy nem tudom mi. De már jövök is vissza. Az emberek erős fedezéket ásnak kint. A muszka egy pár srapnelt küldött oda addig, míg kint voltam. Ebéd gulyás. Délután nem csinálok semmit. Vacsora tea. Vacsora után összeültünk Kleinmann, Sztruhár felderítők én és Ehnreich beszélgetni. Többek között mesélik, hogy alig van ember a rajvonalban. 30 án a nagy tűzben gyalogságunknak támadni kellett volna. Terstyánszky 51 titkos parancsában benne volt az is, hogy ha kell, gépfegyvert kell a támadók háta mögé állítani. De a bakák mikor kiadták a támadási parancsot, azt kérdezték, hogy hol van47 A front megállapodott, az elvesztett területek visszaszerzése nem sikerült. A nyáron lezajlott támadó hadműveletekben (Bruszilov-támadás, a Somme melletti angol—francia támadás, a 6. isonzói csata), majd különösen a román támadással az antant hatalmak nem tudtak átütő sikereket elérni, de megmutatták ezek a hadműveletek a központi hatalmak kimerültségét, a román frontot kivéve az elvesztett területeket nem tudták már visszafoglalni. Ezek a hadműveletek vezették be a központi hatalmak haderejének végső válságát. 48 Kol. Lydowkánál. 49 A front, Zsitvay ütegének kiindulópontja 1916. június 4-én. 50 A beadványokat hatszor kellett leírnia. 51 A 4. hadsereg parancsnoka. A támadásra felszólító nyüt parancsát 1. K. u. k. Feldzeitung der 4. Armee. 1916. jún. 26. Az idézett lap címe és impresszuma német és magyar nyelvű, teljes anyaga azonban csak német nyelven jelent meg. 19* 291