Arrabona - Múzeumi közlemények 18. (Győr, 1976)

D. Askercz É.: Polgári otthonok a 17–18. századi Sopronban

6 azonos huzatú szék is: „6 Sessel, mit blauen tuch überzogen, mit nussbaumen Gestellern". Egy másik feljegyzés 1767-ből ugyancsak ilyen együttest mutat, „1 Canapee mit gelben tuch, darzu 6 gleische Sesseln". Találunk még 1788- és 1799-ben is kanapét a leltárakban, de ezekhez székek nem tartoznak. Valószínű, hogy a kanapé és a körülötte levő, azonos huzatú székekből álló garnitúra olyan reprezentatív dolog, amely nemcsak a család belső igényeinek, de a vendégfogadásnak is megfelel. Ez is abba az irányba mutat, hogy a laká­sokon belül kialakulnak az alvásra, lakásra és vendégfogadásra alkalmasan be­rendezett szobák a polgárság körében is. Ezért nézzük meg közelebbről azokat a leltárakat, melyek nevükben is jelölik ezt a változást, hogyan mutatkozik meg ez a szobák bútorzatában. Az 1748-as inventáriumban a következő kép rögzí­tődött : 1. A hálószobában, amely az utcára néz, állt: ágy, 3 szekrény (egy ruhás-, egy 3 fiókos és egy másik fiókos). Kék posztóval behúzott kanapé és 6 ugyan­ilyen szék, egy félkör alakú diófa asztal, egy kis asztalka, szintén diófából, egy négyszegletes, viaszosvászonnal borított asztal és egy aranyozott rámában levő tükör. 2. Az ún. kerek szobában 13 : 1 tálalószekrény, 1 írószekrény, 12 db zöld szék, 1 bőrbevonatú alvószék, 1 kihúzhatós tölgyfa asztal, azon szőnyeg, 1 játékasztal, l kis asztal tetején egy üveges szekrénykével, 1 nagy, aranyozott keretű tükör. 13 Az 1748-ban felvett lakás a mai Orsolya tér 4. sz. „Lunkányi"-házban volt. A ház­nak a Fegyvertár utcai részén kerek erkélye volt, itt lehetett a „Rundell Zimmer . (A ház 1944-ben elpusztult.) 105

Next

/
Thumbnails
Contents