Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)
Tomka P.: Adatok a Kisalföld avar kori népességének temetkezési szokásaihoz II. (Tájolás)
A nagy temetők indokolják tehát a különbség elbizonytalanodását, az adatok széthúzódását, különösen az ÉNy—DK-től D-re eső tartományban. Ez az előző tájolási csoportok hatására vezethető vissza. A szóródás ismételten meggyőz bennünket arról, hogy — amint elméletileg egyébként is várható volt — a szabály nem érvényes minden egyes sírra, csak sírcsoportokra, temetőkre. A formai elemzés során kimutatott „a"—„b"—„c" típusok időrendi sort alkotnak — ez ismét megerősíti elemzésünk eredményét. Az „a" típusba (35—45°-os átlagok) elsősorban viszonylag korai anyagot tartalmazó temetők (temetőrészek) tartoznak (egyedül Münchendorfban voltak késői leletek is, ez a temető azonban feltehetően az Alsógellér-Érsekújvár féle nagy temetők sorába tartozik). A „b" típusba a késő avar kor közepére keltezhető temetők kerültek, valamint a hoszszú időn át, szinte végig használatban levők — átlagukat tekintve ide tartoznak a nagy temetők is (Mosonszentjános, Alsógellér, Érsekújvár). A „c" típus kifejezetten késői temetőrészeket foglal össze (a különben datálhatatlan SopronPozsonyi úti és szanyi temetőrészlet nem mond ennek ellent) (XIX. tábla). Alátámasztják mindezt a számszerűen ugyan nem ismert, de mellékégtájak szerint É—D vagy ÉÉNy—DDK tájolásúnak megadott sírleletek: Csorna-Városháza u., Felpéc-Fő u., Győr-Sáráspuszta (ahol a IX. sz.-i temetőben tűnnek fel a valószínűleg É—D tájolású sírok), Rábcakapi, Alsóköröskény, Zistersdorf. A felsorakoztatott adatok alapján igazoltnak látjuk az ÉNy—DK tájolású, attól É felé eltérő típusú temetők esetében a tájolás lassú, szabályos eltolódását É felé a késő avar kor folyamán. Mintegy 150 év alatt legalább 30°-os (esetenként 45°-os) eltolódással számolhatunk. Ez a megfigyelés önmagában is megérte a tájolással való részletesebb foglalkozást. A felismert törvényszerűség segítségével az eddiginél jelentősen árnyaltabban ismerhetjük meg egy-egy temető használatának idejét, belső időrendjét, közvetve betelepülésének rendjét. Ujabb támpontokat kaptunk ezzel a hagyományos régészeti tipológia finomításához, vitás időrendi kérdések eldöntéséhez. Az ilyen „tápi típusú" tájolású temetők szorosabb összekapcsolásához is szempontot nyújtott felismerésünk, ezek ugyanis nagyjából-egészéből egységesek nemcsak a tájolás típusára nézve, hanem egységesen részt vesznek a tájolás változásának folyamatában is. Ez pedig már igen szoros összetartozást jelent! A törvényszerűség ismeretében megkockáztathatjuk azt a feltevést, hogy a terület egykorú, Ny—K, illetve az ÉNy—DK tengelytől D felé eltérő tájolású temetőiben megfigyelt, alig kielemezhető és nem következetes É felé tolódást a törvényszerűséghez alkalmazkodó népesség befolyásának tulajdonítsuk. Ez a probléma vezet át bennünket a különböző szokásformák földrajzi megoszlásának kérdéséhez. A hatás ugyanis annál erősebben érezhető, minél közelebb van a hatást befogadó temető a szokást alkalmazók területéhez, illetve annál gyengébb, minél távolabb van tőle (erre jó példa Mosonszentjános, Alsógellér és Érsekújvár esete). A megfigyelt tájolási típusok elterjedése, gyakorisága térben is eltérő. A korai és közép avar kori, illetve a 680 után keletkezett, de relatíve mégis korai Ny—K tájolású temetők elsősorban a D-i peremterületeken, a Középhegység gerincétől már É-ra, de még a dombvidéken találhatók (Környe, a Pápa környéki temetők: Báróchegy, Takácsi, Kup, aztán Tényő). Ide tartozik még a sokorói dombvidék legészakibb nyúlványain elhelyezkedő három győri temető, illetve temetőrész (Hecsepuszta, Ritter-földek, Téglavető). Az utóbbi arra figyelmeztet, hogy a nagy temetőkben máshol is számolhatunk a korai tájolási típus jelenlétével. Ilyen lehet a Rábaköz területéről Rábapordány és — talán — Bősárkány 62
