Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)
Tomka P.: Adatok a Kisalföld avar kori népességének temetkezési szokásaihoz II. (Tájolás)
Elemzés Az elemzés első fázisa elválaszthatatlan volt az anyagközléstől. Elemzést igényelt már az egyes temetőkön belüli jellemző tájolási irány kiszámítása főként akkor, ha a temetőben többféle tájolási hagyomány érvényesült, vagy ha a feldolgozott minta a temető különböző részeiből származott. Az eloszlást bemutató grafikonok sajátosságait is magyaráznunk kellett az anyagközlés során. Ennek segítségével szűrhettük ki a felületesen rögzített tájolások, az egységesített temetőtérképek félrevezető adatait. Az egyes temetők tárgyalásánál tértünk ki a tájolás temetőn belüli, relatív időrendi változásainak bemutatására is (amennyiben arra egyáltalán következtetni lehetett). A továbbiakban első lépésként a temetők összehasonlításával a formális elemzést végezzük el. Ebben a fázisban is eltekintünk a fej helyzetétől, tehát csak a sírgödör irányát vesszük szemügyre. E módszer helyességét csak futólag indokolhattuk a bevezetőben, a továbbiakban még kitérünk rá. 39 lelőhelyen találkoztunk Ny—K vagy K—Ny tájolással. Többségük önálló temető, kisebb részük másfajta tájolással jellemzett temetőben jelentkezik (általában csoportosan). A tájolási átlagok É vagy D felé kisebb-nagyobb mértékben eltérnek az elméleti Ny—K iránytól, szóródásuk is különböző képet mutat. Az átlagok sorrendje, É-ról D felé haladva: átlag szélső értékek adatok zöme Holiare (IX.—X. sz.) 73° 51-413 Sopronkőhida 74,5° 30—120 57/61— 87/ 91 Guntramsdorf 76,7° 60— 90 Pottenbrunn 83,7° 30—119 77/81— 82/ 86 Sopron-Présháztelep 84,4° 62—124 77/81 Tulln 85,7° 62—154 67/71— 87/ 91 Zitavska Ton 87,4° 49—110 87/91—102/106 Vel'ky Grob (É-i) 88,3° 13—143 77/81—117/121 Győr-Ritter-föld 89,2° 85— 92,5 A Ny—K tengelytől É felé térnek el még: Devinská Nova Ves K—Ny-i sírjai {67—71, 72—76), Kup-Malató, Záhorská Bystrica. D felé térnek el : átlag szélső értékek adatok zöme Környe 90,8° 52—151 82/86— 97/101 Csorna-Hosszúdomb 94° 79—118 77/81— 97/101 Farád-Ostffy-tag 95° Bernhardsthal 96,9° 80—113 92/96—102/106 Bernolákovo 110° 40—160 100—140 Pitten 125—145 Wartmannstetten 136,4° 101—140 120—140 Számszerűen meghatározatlan, D felé eltérő: Mihályi-Tölös, Drasenhofen, Dvory nad Zitavou. Meghatározatlan Ny—K, ill. K—Ny tájolású Abda, Bősárkány, Csorna-Ebágya, Devín, Fertőd-Süttör egyes sírjai, Győr-<Hecsepuszta, Győr-Lehel u., Győr-Sárás54