Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)

Kővalvi I.: Kőszobrászati emlékeink helyreállítási módszerei

formabontáshoz vezet. Ez a merész és tagoltabb formabontás az időtállóság rovására megy. Védelemre szoruló műemlékeink károsodása, elhasználódása végeredményben azonos okokra vezethető vissza. Az egyes kőzetek, fajtájuktól függően, az igénybevételre nem egyformán reagálnak. A kőzet ellenállóképességének igénybevétele attól az időtől kezdődik, amikor a bányában leválasztják nagy tömegű tömbjéről, azaz fejtéssel, nagyolással a megfelelő méretre, szerkezeti darabok, díszítőelemek, figurális alkotások faragására alkalmassá teszik. Ha a kőzetek állapotát fejtés előtt vizsgáljuk, kiderül, hogy ezek a földfelszínen levőkhöz viszonyítva ideálisabb helyzetben vannak. Majdnem állandó a hőmérsékletük, vagy csak igen lassú és alacsony skálájú a hőmérséklet-ingadozásuk. Ezt a hőmérséklet-ingadozást még az állandó nedvességtartalom (bányanedvesség) cirkulációs mozgása is lassítja. A levegő szennyezettségéből eredő károsodásnak a kőzetek nincsenek, vagy csak nagyon csekély mértékben vannak kitéve. A szerves anyagok támadásaitól védettek, vagy csak igen kevés mértékben érintettek. Ezzel szemben a beépítésre, felhasználásra kifejtett kőzet a felszínen kiszárad, bányanedvessége — a fajtájától függően rövidebb-hosszabb idő alatt — elpárolog. A bányanedvesség különböző sókkal, szilikátokkal stb., a kőzettől nem idegen anyagokkal telített folyadék. Ezek az anyagok a párolgáskor lecsapódnak, kristályosodnak, emelik a kőzet szilárdságát, és így ezek faragása kisebb-nagyobb mértékben nehezebbé válik. Ezt a természetes folyamatot igazolja az a tény, hogy a bányanedves állapotot a felszínen vízzel való áztatással elérni nem lehet. A bányanedvesség elpárolgása szinte a kőzet „vérkeringését" állítja meg és helyet ad a károsodás, elhasználódás okozóinak (levegő, víz) a kőzet tömegébe való bejutáshoz. Műemlékeink kőanyagai pontosabb meghatározás nélkül három csoportra oszthatók: vulkanikus kőzetek, kemény mészkövek, puha mészkövek. Vulkanikus kőzetek A vulkanikus kőzetek és változataik állják legjobban az időjárás viszontagságait. Anyaguk tömörsége miatt vízfelvevő képességük egyáltalán nincs vagy csak igen minimális. E jó tulajdonságuknak köszönhetik, hogy fagykárt nem szenvednek. A természetes hőingadozásból eredő térfogathullámzást egységes tömegük jól bírja, lúgok, savak maró hatására közömbösek, fénytartók. A levegő hőmérsékletének gyors változása a felületükön páralecsapódást eredményez. Ezért csak minimális vízköves szennyeződésre hajlamosak, de tisztításuk nem okoz problémát. Kivételt képeznek könnyebb fajsúlyú, lazább tömegű fajtáik, melyek csekély vízfelvevő tulajdonságukkal is fagykárt szenvedhetnek, de csak igen nedves helyeken. (Pl. hídpilléreknél és áthidalóknál, vizek felett, nagy páratartalmú légkörben.) A mesterségesen okozott hirtelen felmelegedésre nagyon érzékenyek. Aránylag rossz hővezetők, és ezért a hirtelen felmelegedett, térfogatában megnövekedett réteg robbanásszerű repedéssel válik le a hidegebb tömbről. (Az ilyen anyagokat tűz esetén igen nagy károsodás éri.) Ezek az anyagok főleg román kori műemlékeinknél fordulnak elő. Az idetartozó kőfajták javítására, törések, hiányok pótlására még nem rendelkezünk elfogadható, mesterségesen előállított anyagokkal. Eddigi munkáinknál (Szombathely, Isis-templom) nagy szilárdságú cement és megfelelő színű és szemszerkezetű kőzúzalék egytömegű keverékét alkalmaztuk. (1—2. ábra) 340