Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)

Lengyel A.: Adalékok a győri munkásmozgalmak történetéhez (VI.)

erejével. Tény, hogy a jobboldali ellenzék, elsősorban megint Apponyi a béke érdekében apostolkodott. Az is való, hogy a kormány el volt szánva a terror alkalmazására. De hát a reakciós politikusok, földbirtokosok és burzsoák visszavonulása csak üdvös lehetett a demokrácia táborának. Az az indokolás sem fogadható el, hogy a párt nem akart alkalmat adni a Tisza—Lukács bandának a mozgalom vérbefojtására, a szervezetek azonnali szétrombolására. Az SZDP vezetőinek érvelése és maga a kapitulációs taktika a minden kockázattól viszszariadó nyárspolgári óvatosság, az évtizedes reformista uszálypolitika kirívó megnyilvánulása volt."

4 Hogy milyen hatást keltett országszerte és Győrött is ez a meghátrálás, az elképzelhető, hiszen a munkásság minden előkészületet megtett a politikai tömegsztrájk megkezdésére és elégedetlenségét nemcsak a jobboldali parlamenti ellenzék csúfos magatartásával, hanem a pártvezetőség elhatározásával kapcsolatban is kifejezésre juttatta. A Népszava március 6-án hosszú cikkben fejtegette a kényszerítő okokat és részletekbe menően magyarázgatta a párt nehezen meghozott döntésének körülményeit. Hasonlóképpen járt el — feltehetően központi utasításra — a munkásság vidéki sajtója is, így Győrött a Népakarat, illetve annak felelős szerkesztője, Barsi József (aki egyébként ekkor már párton kívülinek tartotta magát, de korábban is inkább a szociáldemokraták reformista táborához húzott), hogy csillapítsa a kedélyeket. — Miként a Népszava is egyre azt hajtogatta, hogy a pártvezetőségnek az utolsó pillanatban ahhoz is bátorsága volt, hogy a visszahátrálás vádját magára vállalja, a helyi lap is hasonló hangokat ütött meg, amikor a tömegsztrájk elmaradásával kapcsolatban az alábbiakat írta: „A polgárságot leverte, a szociáldemokrata munkásságot pedig elkeserítette az a szomorú hír, hogy a tömegsztrájk nem lesz megtartva. Pedig hát ezúttal a magyarországi szociáldemokrata párt igen dicséretre méltó módon és igen bölcsen járt el, amikor leszerelte a tömegsztrájkot és útját állta annak a vérfürdő rendezésének, amelyet a hatalom szerette volna a legjobban, ha megtörtént volna. És nem lehet eléggé méltatni a szociáldemokrata pártnak a tapintatosságát, bölcs belátását, hogy a legkritikusabb időben le tudta küzdeni magában az indulatokat és szenvedélyeket és a tömeg vak szenvedélyétől nem hagyta magát elragadtatni. — Az SZDP tudja, a munkásságnak pedig meg kell tanulnia, hogy a grófokkal nem lehet forradalmat csinálni!"

5 A helyzetnek ilyen irányú alakulása persze — legalábbis 1913 tavaszán — bénítólag hatott a mozgalmi élet megnyilvánulásaira. Sor került ugyan népgyűlések és egyéb politikai összejövetelek megtartására, de mindezek a kapituláció hátterének magyarázgatására és a „békés" harc folytatására szorítkoztak. A gyűlések megrendezését szinte a hatóságok is elősegítették, hogy a nép letargikus felháborodását csökkentsék. A főispán sietve adott ki pl. Győr megyében utasítást, hogy a tömegsztrájk elhalasztása folytán — amennyiben a rendfenntartásért a szervezők felelősséget vállalnak — mindenütt meg lehet adni az engedélyeket népgyűlések tartására.

0 Az említett engedmények alapján több helyütt a megyében tartottak népgyűléseket, így március 9-én Győrött is, a Nádor szálló nagytermében. Az egyetlen napirendi pont „a politikai helyzet és az általános sztrájk" kérdésével foglalkozott. Az ünnepi szónoklatot ezúttal Böhm Vilmos, a központ ki4 Magyarország története. II. köt. Bp. 1964. 251. 5 Na (1913) 10. sz. 6 GySmLrl. Tószigetcsilizközi járás főszolgabírói iratai. 14/1913. 297