Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)
Balázs P.: A céhrendszer problémái Győrött a XIX. század első felében
folyamodik hasonló kedvezményért Károly fia számára, azzal indokolván meg kérelmét, hogy mesterségét folytató idősebbik fia 3 évvel korábban meghalt, ő pedig öreg kora miatt mesterségét űzni már nem képes. 50 A magisztrátus a kérelmeket pártolólag terjeszti fel a Helytartótanácshoz. A mesterjog „családi hitbizományként" való kezelése a mesterek eladósorban levő lányainak kelendőségét is növelte. Annál hátrányosabb helyzetbe kerültek azok, akik kívül maradtak az ilyen jellegű családi kapcsolatokon. Közülük talán legjellemzőbb Horváth Ferenc győri születésű csizmadialegény esete, aki kilenc éve dolgozott már legényként (ebből öt év vándorlás volt), s ezalatt mesterségét annyira kitanulta, hogy nemcsak férfi- és női cipőket, hanem német vargák mintájára is tudott lábbeliket készíteni. A céh azonban többszöri kérése ellenére sem engedte remekelni, arra hivatkozva, hogy a csizmadiamesterek ,,a győri publikumra nézve felesleg való sokasággal is volnának ... s ily sokaságot még többel tetézni annál is kevésbé lehetne". Elképzelhető Horváth Ferenc felháborodása, amikor megtudta, hogy ugyanez a céh egy ifjút, jóllehet még csak egy évig vándorolt, felvett a céhbe, mert az mester leányát kérte nőül. „Nékem egy körömnyivel sints kevesebb jussom a fönt említett ifjúnál tanult mesterségem után mester emberré lenni, akár veszek el mester ember leányát, akár mást.. ." írta indulatosan a magisztrátusnak. A magisztrátus ugyan Horváth Ferenc javára döntött, de az ügyében összehívott céhgyűlés civakodásba fulladt. 51 A mester jog „családi hitbizományként" való kezelése olykor azt is jelentette, hogy egy-egy céhen belül a mesterek egyáltalán nem vettek részt a termelőmunkában. 184i5-ben Pethő József cseréprakó legény a magisztrátushoz írt beadványában arról panaszkodik, hogy bár Győrött a cserepescéhnek csak két mester tagja van, s abból is az egyik öreg, a másik özvegy, tehát egyik sem tud tetőre menni, mégsem akarják őt a mesterek közé beengedni. 52 Az atyamesterek általában a jómódú, több legénnyel dolgoztató iparosok közül kerültek ki. 1848-ban Limbek Ferenc asztalos 7, Adler Ferenc kalapos 4, Schnicker László pék 4, Mendl Ignác kovács, Nóvák János csizmadia és Nagy János mázas fazekas atyamesterek 2—2 legényt foglalkoztattak. Az atyamester megválasztása olykor ellentétes törekvések kereszttüzében zajlott le. 1822-ben Szaváry Ignác elpanaszolja, hogy a csizmadiacéhben egyesek „az atyamester választásra tett candidationak vakmerően és megáltalkodva elleneszegültek, és nagy zene-bonát támasztván, az atyamester választását megakadályozták". 53 A már korábban említett példák is mutatják, hogy a legények sorsa a céhkeretek között sanyarú, sokszor emberhez méltatlan és kilátástalan volt. Helyzetüket még csak nehezítette, hogy fölös számban voltak, hiszen Győrbe állandóan áramlott az a nincstelen tömeg, amely részben az iparban, részben a szállítókeresetben akart megélhetést találni. A kora reggeltől a késő estig tartó munkaidő (pl. a győri cserepeslegények reggel 4-től este 7-ig dolgoztak 54 ) s az alacsony munkabérek egyaránt fokozták kizsákmányoltságukat, amit az a körülmény is elősegített, hogy a céheknek bőséges ipari tartaléksereg állt rendelkezésére. 55 50 Uo. 1846. évi 26. kf. 56. sz. 51 Uo. 1827. évi 26. kf. 50. sz. 52 Uo. 1845. évi 26. kf. 9. sz. 53 Uo. 1827. évi 26. kf. 50. sz. 54 Szabó E., Társadalmi és pártharcok a 48—49-es magyar forradalomban. (Bp. 1945.) 45. 55 A kérdésről országosan Mérei Gy., Magyar iparfejlődés 1790—1848. (Bp. 1951.) 339—363. 287
