Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)
Kozák K.: Bajelhárító jelképek, kőfaragványok középkori templomainkban (XI–XIV. sz.)
Véleményünk szerint ez volt a kőfaragvány közepe, s a hiányzó részt a megievűhöz hasonló minta díszítette. így a kőfaragvány feltételezett mérete 84—85 cm lehetett. A meglevő rész lezárt végén találjuk a már említett keleti jellegű fejet. A hiányzó rész megfelelő oldalát — amint a magyarszentpáli vagy a pécsi fejezeteknél láttuk — szintén valami hasonló ember- vagy állatfej díszíthette. A kőfaragvány feltételezett teljes mérete, a tetején 4,5 cm-re mutatkozó illeszkedés (falazat) nyomai és az azon található, a hazai anyagban egyedinek mondható arcábrázolás alapján nagyon valószínűnek tartjuk, hogy ez a kő a templom diadalíve alatti D-i fejezet volt. Ilyenformán a 17,5x15,5 cm-es felületre faragott arc a hajó felé nézett volna, s a fenti példákhoz hasonlóan a szentélyt védte a rontó erők ellen, méghozzá „szemmel veréssel", amely keleti varázslók, mágusok máig is feltételezett képessége (India). A XII— XIII. század hazai kereszténysége keletet már a pogányok országának tartotta, ahonnan a rontó erők is jöhetnek. A vésztői kolostort benépesítő szerzetesekről nem tudjuk, hogy melyik rendhez tartoztak. Az ásató felvetette annak lehetőségét, hogy a johanniták kolostora volt. 64 Amennyiben ez beigazolódna, még inkább érthetővé válna, hogyan került e helyre ez a szokatlan ábrázolás. Bár nem törekedtünk most teljességre a téma feldolgozásával kapcsolatban, de igyekeztünk annak legjelentősebb példáit és az újabban megismert, vagy felismert leleteket bemutatni és értékelni. Vértesszentkereszt gazdag díszítésű kőfaragványai külön feldolgozást igényelnének a most vizsgált kérdés szempontjából is. A vértesszentkereszti anyag számszerűen és a kvalitás vonatkozásában is szorosan a francia anyaghoz kapcsolódik, amelyre már utaltunk korábban. A kőfaragványok legnagyobb részének helyét sem ismerjük, s azok azonosítása csaknem lehetetlen. E két szempont miatt sem foglalkozhattunk részletesebben ezzel az anyaggal. Azt azonban elmondhatjuk, hogy az ún. „jongleur" alaknak sok párhuzama van (Gyulafehérvár, Modena, Regensburg stb.), s az a Sámson, Tövishúzó, összefonódott nyakú sárkányokkal, hurkolt oszlopokkal, kegyúri karzatokat tartó ember- vagy szörnyalakokkal együtt véleményünk szerint a védő, bajelhárító jelképek (apotropaion) csoportjába tartoznak. 05 Ezeknek az emlékeknek vizsgálata és értékelése most új szempontokat vetett fel. Azzal az igénnyel tettük ezt, hogy építészeti alkotásaink későbbi vizsgálatánál ezek ne csak építészeti plasztika, díszítőelemek néven szerepeljenek, hanem lássuk azokban egy kor hiedelemvilágának színes visszatükröződését is. Emellett, mint néhány bemutatott példa bizonyítja, az építtető igényét is kielégítették e vonatkozásban a kegyúri karzat védelmét biztosító jelképek [Ják, 64 T. Juhász I., i. m. (1973) 78. — U. ő. — Kristó Gy., Vésztő a középkorban. Vésztő, 1973. 91—117., 8—10. kép. — Marosi E., i. m. (1972) 186. és 121. kép (Közli az autuni Saint-Lazare-székesegyház — épült 1130 körül — hosszházának egyik pillérfejezetét, amelyen Simon mágus bukása látható.). 65 Dercsényi D., i. m. 33., 45. és 25., 36. kép. [A sárkányos oszlopfők pontos összegyűjtése (Gyulafehérvár, Ják, Karcsa, Magyargyerőmonostor, Teleki, Vértesszentkereszt, Zsámbék stb.), stíluskapcsolataik vizsgálata még további munkát igényel. Most a jaki kegyúri karzat mellvédjének külső, szentély felé eső oldalán levő, sárkányokkal küzdő mezítelen emberről emlékeznénk még meg, amely a középen levő gyámkőt „díszíti". E gyámkő felett lehetett az urasági karzat feltételezett kápolnájának oltára. Az elmondott példák valószínűvé teszik, hogy a küzdő ember itt is bajelhárító jelképként készült.] — A hurkolt oszlopokról ld. : Kozák K., Győr-Sopron megye középkori egyeneszáródású templomairól. Arrabona VII (Győr, 1965.) 133— 156. és 6. tábra. E helyen emlékeztünk meg a szimbolikus jelentésű (apotropeion) hurkolt oszlopokról. 137
