Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)

Kozák K.: Bajelhárító jelképek, kőfaragványok középkori templomainkban (XI–XIV. sz.)

2. kép. Gyulafehérvár (Alba Julia), székesegyház. D-i kapu 2. kép. Bátmonostor, ívmező-dombormű adat bizonyítja. A viaszbábukkal való rontás hitéről, amely világszerte ismert, a középkorban is hallunk. 1317-ben XXII. János pápát és néhány bíborosát ily módon kísérelték meg elpusztítani: „Viaszbábukat készítettek, neveinket adván nékik, hogy képmásainkat keresztülszúrva életünket elemésszék. De a Teremtő megőrzött minket s kezünkbe juttatott hármat ördögi szobrocskáinkból." VI. Fülöp francia király maga vetette tűzbe a megrontására készített viaszbábut mondván: „Meg akarom látni, hogy vajon a sátán hatalmasabb-e és megsemmisíthet-e engemet, vagy az Üristen, aki megmenti életemet."

1:i 13 J. Régnant, La sorcellerie. Paris, 1936. 94. — J. Huizinga, Herbst des Mittelalters. München, 1938. 358. (A közölt szövegeket László Gyula idézett munkájából vettük át.) 112