Arrabona - Múzeumi közlemények 16. (Győr, 1974)

Lengyel A.: Adalékok a győri munkásmozgalmak történetéhez (V.)

A mozgalmi tevékenység szervezettségét igazolja újból az a tény, hogy az építőipar további két, egymással szoros kapcsolatban levő ágának munkásai az említett akciót szintén magukévá tették és mintegy jelszóra, három hét múlva ugyancsak mozgalmat indítottak munkakörülményeik javítása érdekében. A kőműves- és asztalosmunkások léptek fel hasonló követelésekkel, annak ellenére, hogy a bádogos- és szerelőmesterek a túlzott igények miatt meg sem kezdték tárgyalásaikat dolgozóikkal. Az utóbbi fronton változatlanul tovább tartott a sztrájkállapot. Más volt azonban a helyzet a kőművesek esetében, hiszen a félbemaradt építkezéseket még a tél közeledése előtt be kellett fejezni, s így a munkaadók arra kényszerültek, hogy a 70 filléres minimális órabéreket legalább 1 korona 8 fillérre emeljék. Ez részleges eredmény volt a múltbeli követelésekhez viszonyítva, bár a helyi polgári sajtó, a Győr Vármegyei Gazdasági Egyesület közlönyeként megjelenő Győri Hírlap már emiatt is meghúzta a vészharangot, amikor az építőipar válságával kapcsolatban — képmutató és korholó hangon — az alábbiakat írta : „A bérmozgalmakról nem kívánunk se pro, se kontra véleményt nyilvánítani, csupán annak a ténynek a leszögezését látjuk szükségesnek, hogy a nagyközönség, mely eddig a legnagyobb szimpátiával volt a munkásmozgalmak iránt, kezd elhidegülni a munkásoktól. — Hogy mi ennek az oka: röviden összegezve az, hogy a munkások túlkövetéléseit már nem bírja teljesíteni a munkaadó, a fogyasztó és a megrendelő. — A tőke lassan bár, de szemmel láthatólag kezd visszahúzódni az építkezésektől. — Reális és nem ideális szempontok parancsolják tehát, hogy a munkások mérsékeljék követeléseiket, engedjék lélegzethez jutni a munkaadókat és a közönséget, mert a folytonos bérharcok és béremelések a kézműipart is teljesen a tönk szélére juttatják."

19 A Győri Hírlap szerkesztőségének állásfoglalása persze a részrehajlás iskolapéldája volt. Hiszen köztudott, hogy a vállalatok a háborús konjunktúra következtében évenként ugrásszerűen emelkedő tiszta nyereségre tettek szert, ugyanakkor a munkások a fokozódó drágulás mellett napról napra nehezebben tudták megkeresni kenyerüket. Indokolt volt tehát a munkásosztály részéről ebben az időszakban országszerte megnyilvánuló ama törekvés, sőt nem egy esetben folytatott szívós harc, amely a bérezések javítására, emelésére irányult, így legalább annyit sikerült elérni, hogy a heti átlagbérek 1912-re 20,5 korona körül mozogtak, ami vidéken 950 K, Budapesten 1200 K évi keresetnek felelt meg.

20 A helyi munkásság szolidaritására egyébként jellemző, hogy a három fronton megindított bérmozgalmakhoz — néhány hét elmúltával — a szervezeteken kívül álló dolgozók, napszámosok is csatlakoztak. Ugyanaz a helyi polgári lap, amely augusztus 25-én még arról írt, hogy a szakszervezetekbe nem tartozó építőmunkások magatartása miatt „nem kecsegtet sikerrel a bérmozgaiom", szeptember 3-án megjelent számában a következőket közölte olvasóival: „A szakszervezet terrorizmusa folytán ma este sztrájkba lépnek azok a munkások is, akik kívül állanak a szervezeten s mint családos, győri illetőségűek, Győrhöz vannak kötve. — Hétfőn reggel megáll az építkezési munka, és mint értesültünk, a szakszervezet még vasárnap eltünteti a munkásokat Győrből. — Az építőmun19 GYH (1911) 187. sz. és Na (1911) 36—37. sz. 20 Berend I.—Ránki Gy., i. m. 311. — Itt jegyzem meg, hogy Ausztriában is ebben a periódusban követték egymást a béremelési mozgalmak. 311