Arrabona - Múzeumi közlemények 15. (Győr, 1973)

Környei A.: Üldözöttek ellenállása Sopron megyében (1919–21)

A legjobbak a tárgyaláson pozitív formában is kiállnak elveik, a Tanácsköztársaság mellett. Zsitvay Lajos, a forradalmi törvényszék elnöke a bíróság előtt rendkívül világos és határozott okfejtéssel bizonyítja be a Tanácsköztársaság és annak összes rendelkezéseinek törvényességét, a forradalmi törvényszék és benne saját tevékenységét igazságosnak, törvényeken alapulónak tartja, és mind a maga, mind a törvényszék valamennyi cselekedetét most is bátran vállalja.

96 Váradi Hermann, a felsőpulyai járás politikai biztosa a bíróság előtt nem kommunistának, szociáldemokratának vallja magát. Emellett azonban teljesen azonosítja magát a Tanácsköztársasággal, annak intézkedéseivel, nagyon józan okfejtéssel bizonyítja be a Tanácsköztársaság kormányzati és politikai módszereinek szükségességét, hasznosságát, pozitív voltát.

97 A kommunista perekről szólva meg kell emlékeznünk azokról az esetekről, amelyekben a védelem tanúi, a vádlott falujának szegénysége mentette meg a kommunista vádlottat a szigorú ítélettől. Ilyen volt a már fentebb említett Ditróy-per is, amelyben Ditróy Nándort tanártársai vallomása alapján a bíróság kénytelen volt felmenteni.

98 A répcekőhalmi direktórium perében a bíróság mind a 12 vádlottat felmentette; kénytelen volt felmenteni Schrantz József sobori tanítót is a falu egyhangú kiállása miatt. Az erőszakos földosztással vádolt rábakecöli Takács Gyula és Keresztes József, valamint a lócsi Reiber Lajos és Horváth János direktóriumi tagokat is fel kellett menteniük.

99 Utalnunk kell itt még Soós István már idézett értékelésére, amely szerint a vádló tanúk között nem akadtak szegényparasztok. Visszatérve a kommunista vádlottakra: példamutató az a helytállás, amit a hosszú és szenvedésekkel teli vizsgálati fogság után a fehérterror bírósága előtt mutattak. Ez a szinte dacos lelki tartás a Kommün bukása utáni általános vereséghangulatban, a fehérterror fogdáiban alakult ki bennük, az ítélet után pedig a kommunista elítélteknek hosszabb börtönéletre kellett berendezkedniük. Ezért most vizsgáljuk meg a foglyok börtönbeli magatartását. Megpróbáljuk a visszaemlékezések alapján rekonstruálni azt a fejlődést, ahogyan az elfogottakban a bizakodás, a további harc vállalása úrrá lett a félelmen. A kommunisták legjobbjai már elfogásukkor úgy értékelték az eseményeket, hogy a vereség csak ideiglenes, mindenesetre a saját sorsukat semmiképpen sem azonosították a magyar forradalom, még kevésbé a nemzetközi kommunista forradalom sorsával. És a nemzetközi forradalomról érkezett és sejtett hírek és álhírek már a fogság első szörnyű napjaiban lelket öntöttek beléjük, a közeli szabadulás, a forradalom győzelmének — mi most már tudjuk, hogy megalapozatlan —• reményével töltötték el őket. Soós István írja: „Az egyik nap Kellner üzent: kitartás, elvtársak, két hét múlva itt lesz Kun Béla két vörös divízióval Ausztria felől. Másnap Judt Ferenc figyelmeztette a megkínzottakat a távoli mennydörgésre: Halljátok? az osztrák meg a bajor vörös hadsereg közeledik. A harmadik nap az a hír járta, hogy Soós József zsellérkatonái szervezkednek kiszabadítani bennünket. A negyedik napon az orosz vörösök betörtek a vereckei szoroson és átlépték az Uzsoki hágót." Ha talán sejtették is a hírek 96 Svm (1919) X. 24. 97 Svm (1920) III. 10—il4. 98 L. a 94. jegyzetet, 1 .még: Környei, Tóbi József .. . Arrabona (1972). 99 Répcekőhalom Svm (1919) XI. 22—23., Rábakecöl, uo. XII. 19., Sobor uo. (1920) II. 18—19., Lócs. uo. II. 26. 327