Arrabona - Múzeumi közlemények 15. (Győr, 1973)

Horváth I.: Horvátzsidány hiedelmei

106. Amikor még gyerek voltam mesélték, hogy a régi időben nagy grófok éltek, hatalmas birtokaik voltak. Ezeket a birtokokat elitták, és miegymás, sokszor hamis módon eladták egymásét. No amikor a gróf meghalt, akkor jelentkezni szokott. Ha valaki éjjel arra járt, látta, hogy az a lélek ott kóborol a határban. Amikor arra járt valaki, olyan volt az, mint egy kutya, akkor ráugrott a vállára és kiabált: — Vigyél el az én határomba. No az az ember, aki arra járt, nagyon megijedt. 107. Nagyapám mesélte, hogy egy család a Podfratrovac dűlőben aratott. A leányt elküldték, hogy menjen el a fratrovaci kútra vízért. Sokáig nem jött. Édesapja elkezdett átkozni: — Hol a menyküben van? Vigye el az ördög! Csapjon belé a menykü, hogy nem jönne vissza tizenkét évig. Nem is jött meg. Amikor tizenkét év múlva ismét ott arattak, vissza jött a kislány. Olyan kicsi volt, mint tizenkét évvel azelőtt. Tizennégy éves volt amikor elment. Megkérdezték: — Hol voltál ennyi ideig? — Vízért voltam a kútnál. Nem tudott semmit sem mondani, hogy hol volt annyi ideig. 108. Nagyapám mesélte sokszor, hogy amikor ő éjfélben a Pjestából jött hazafelé, hogy a mérnökök olyan zajt csaptak azokkal a lécekkel. Kegyetlenül mérték a Pusztikát és a rétet. Ez olyan elátkozott valami volt.

32 109. Amikor édesapám tizenötben bevonult, elment Peresznyére a rokonoktól elbúcsúzni. Megkésett egy kicsit és valószínűleg többet is ivott, úgy hogy Pávinéknál hagyta a gyufáját és bicskáját is. Amikor a Gajcból már majdnem kiért, akkor ott állt előtte egy hatalmas ember : — Ki vagy? — kérdezte. De a nagy ember nem válaszolt. Megkérdezte magyarul, németül, de nem válaszolt. Nagyot káromkodott: — Üssön beléd a menykü! Belenyúlt a zsebébe, hogy elővegye a bicskát. Amikor azt kimondta, az a valami elindult, de úgy zúgott az erdőben, mintha az egész Gajc akart volna összedűlni. Amikor haza jött, megzörgette az ablakot, és édesanyja beengedte. Elmondta neki, hogy mit látott. Azt mondták, hogy az egy elátkozott ember lehetett csak. 110. Nagyapám mesélte nagyon sokszor, hogy valamikor az őseik mesélték. Valamikor régen le, a völgyekbe szoktak menni disznókért. A tömördi erdőn kellett keresztül menni. Azt szokták mondani, hogy ott egy elátkozott ember ül egy tuskón. Aki megátkozta, akkor nem jelentkezett. Ö is ment arra, és az az ember felült a nyújtófára. De ő nem tudott semmit sem szólni. A lovak nagyon nehezen mentek. Amikor hazaérkeztek, a lovak már teljesen ki voltak merülve, egészen fehérek voltak a habtól. Amikor a szín alá ment, akkor az a nehézség leszállt a kocsiról és emberré változott. Akkor a nagyapának a vállára tette a kezét, még a ruhán is lehetett látni a kezet és mondta: — Isten fizesse meg, ember! Te megmentetted a lelkemet. 111. Éjféli mise alatt nem szabad a keresztútra állni, mert ott valami veszedelem támad. 32 A Pusztika erdő a falu mellett van, szomszédságban a Cigányvágással. 13* 195