Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)

Tompka P.: Adatok a Kisalföld avar kori népességének temetkezési szokásaihoz (Kés a sírban)

Völgyfalu (Zillingtal, Ausztria) 59 Vasútépítésnél kerültek elő az első sírok, 1927-ben F. Hautmann és A. Wolf 81 temetkezést tárt fel (B. 1—30 és M. 1—51 jelű sírok), majd 1930-ban J. Caspart további 130-at (100—129. sz. sírok). A nagy temető csak részben feltárt tehát, erről győz meg minket a temetőtérkép is, amelyen az 1—20. sz. kutató­árkokkal megkeresett síron kívül az 1930-ban feltártak szerepelnek. Az egész temetőből e szerint egy ÉNy—DK irányú csíkot ismerünk, valahonnan a temető közepetájáról. A temető keltezése, etnokulturális összetevői megegyeznek a Kis­alföld egyéb nagy temetőivel, jellemző, hogy a nagy üres gömbös fülbevaló­típustól kezdve az ovális karikás típusig a győri temető összes fülbevalóformája itt is megtalálható volt. Az övveretek között elsősorban griffes és indás öntött garnitúrák uralkodtak. A 211 feltárt sírból 99 tartalmazott kést (46,9%). A férfiaknál 15 esetben a jobb oldalon találták (közülük 1 az alsó lábszárak mellett feküdt, egyben a medence jobb oldalán levőn kívül a jobb alszárnál is volt, egyben kérdéses a tárgy meghatározása), 7 esetben viszont a bal oldalon (ebből 2 kérdéses). Egy sírban mindkét oldalon volt kés. A női sírok esetében a bal oldali helyzet ural­kodik (13 sír, helyzetük: felkarcsontnál, könyöknél, alkarnál, ill. a törzs mellett, kettőben kérdéses a tárgy meghatározása, egyben kettős kés lehetett). 4 sírban került elő jobb oldali helyzetű kés (egy közülük kérdéses), mindig a kéz, ill. a ces. közelében. További három sírban a medencén, egyben-egyben a koponyá­tól É-ra, illetve a lábaknál volt, 2 helyzete bizonytalan. Elég gyakorinak mond­ható az orsókarika—kés leletkombináció. A gyerekeknél nagyon változatos volt a kések helyzete (4 a bal alkarnál, 1 a jobb alkarnál, 1 a jobb csípőnél, 1 a mellen, 1 a lábaknál, 1 helyzete kérdéses). A férfisírokban tehát viseleti helyen volt a kés, a viszonylag magas számú bal oldalas helyzetet a közölt adatok alapján tovább elemezni nem tudjuk, csak sejthetjük, hogy az övek fordítva csatolásával, illetve felcsatolatlanságával függ­nek össze. Azokban a férfisírokban, amelyekben két kés volt, vagy mindkét oldalon, vagy egy oldalon, de nem egymás mellett találták azokat. A női sírok esetében a munkaeszköz megszokott helyén voltak a kések, 60 eltekintve a külön­leges esetektől. A temetőben a késviselet arányai, jellegzetességei a rábaköziekhez ha­sonlóak, a férfisírokban a sokoróvidéki, a nőiekben a mosoni típus néhány voná­sával kiegészítve. A mosoni síkság temetőihez csatlakozik Ny felől az újonnan publikált Zwölfaxing 6 ^. Az általános jellemzés helyett ebben az esetben is a nemrégiben megjelent publikációra hivatkozom. 212 feltárt sírból 113, azaz 53,3% tartalmazott kést. Ha a jobb oldali és bal 59 J. Caspart, Das frühgeschichtliche Gräberfeld bei Zillingtal in Burgenland, MAG LXV (1935), 1—38. 60 Ezért nézték a késekkel együtt előkerült tűtartókat késnyélnek. 61 A. Lippert, i. m., Horn—Wien, 1969. Sajnos a feltárás és a dokumentáció nem mindig ad elégséges alapot a helyzet megállapítására. Nem tudunk következtetni a temető eredeti kiterjedésére — a feltárás határait ugyanis nem közli Lippert. Egyéb apró következetlenségek is nehezítik a felhasználást, így pl. a 30. és 39. sírok vagy a 62. és 63. sírok rajza és leírása összekeveredett, a 67. sír (25. tábla) számo­zása sem egyezik. Túl biztosaknak tűnnek az antropológiai nemmeghatározások! 60

Next

/
Thumbnails
Contents