Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)

Környei A.: A dunántúli Polgárszövetség 1919-ben

véglegesen véget, amikor az ügyészség az eljárást beszüntette, a vádat elej­tette. 29 Nem ért azonban véget Tóbi József politikai szereplése. Kiszabadulása után azonnal Sopronba sietett, mégpedig nem munkája felvétele céljából, hanem újabb politikai kalandra készülve. A soproni kurzuslap, a Soproni Hírlap ké­sőbbi leírása szerint a MOVE megalakítása volt a feladata. Tóbinak valóban voltak kapcsolatai a reakciós katonatisztekkel, nemcsak Kaposvárott, Sopronban is. Bár Sopronban a MOVE hivatalosan és formálisan csak 1919. szeptember 21-én alakult meg, már a polgári demokratikus forradalom időszakában is működtek a tisztek között a MOVE irányítása alatt levő csoportosulások, és ezekben több­ször megfordult Tóbi. A barátság és a támogatás kölcsönös volt, Tóbi jártában­keltében propagálta a MOVE-t, a katonatisztek pedig Tóbi röpiratát terjesztet­ték. Sopronban pl. Kő József alezredes a 76-os, volt közös gyalogezredben ter­jesztette a Dunántúl Népét, amiért Soós József alhadnaggyal a katonatanács bizalmijával komoly összetűzése volt. 30 Tóbinak kár volt a katonaság politikai ügyeibe beavatkoznia, nem tanult a kaposvári esetből. Már érkezése napján lelepleződött. Bár csak a félhomály­ban mert az utcára kimenni, a szervezett munkások felismerték és jelentették a pártvezetőségnek. Este 9 órakor tíz kommunista vasútbiztosító őr Entzbruder Dezső főhadnagy vezetésével megjelent Tóbi lakásán, és rövid úton kitessékelte őt a városból. Társaságukban volt Bors László költő, hírlapíró is a KMP sop­roni bizalmija, ő így írja le az esetet lapjában, a kommunista szellemű Soproni Tükörben: „Nyolc elvtárs sorbaáll, fegyvert a kézbe és indulunk. Egy százados szalad ki ijedten, majd respektussal nyit utat. Tóbi ajtajához érünk. Kopogás puskatussal. »-Ki az?« kérdi egy reszkető hang. »Nyissa ki azonnal« válaszolja a főhadnagy elvtárs. Bevonulunk. Hálóingben, amely alól kilátszanak piszkos, vékony lábai és a nyakán óriási prizniccel ott áll Tóbi, az ellenforradalmár. Mikor megpillantja a rámeredő szuronyokat, elkékül, zöldül, elkezd remegni, majd összeesik, és mint Tokemaro a Taifunban, leül a földre. Entzbruder főhadnagy elébe toppan: — Mi címen merészelt ön Sopronba visszajönni! — A miniszter úr utasítására... az állásom végett, — dadogja a halálra­vált Tóbika... — De hiszen Ön föl van függesztve! — válaszolja Entzruder főhadnagy. — Igen, az igazgató úr közölte velem... Nem is akarok Sopronban ma­radni ... Csak át kell adnom a kulcsokat... Mert én vagyok a vegytani szertár őre... — Szerdán délig maradhat. De szerdán a délutáni vonattal el kell utaznia. A soproni egész katonaság nevében ajánlom ezt önnek. — Igen, — dadogta Tóbi, — elutazom... És soha többé nem jövök visz­sza ... ígérem ... és nagyon szépen köszönöm az uraknak, hogy olyan jók vol­tak hozzám és kifáradtak ide ... 29 Kihallgatások ellenforradalmi ügyekben. Népszava (1919) febr. 16. — Somogyi Hír­lap (1919) febr. 15. — Elrendelte a vizsgálóbíró Tóbi szabadonbocsátását. Sopron vármegye (1919) febr. 19. — A vádindítvány: 1919. febr. 21. FL. i. h. — A Tóbival szembeni kíméletet szembeállítva a kommunistaüldözéssel a Vörös Űjság tette szóvá. Megindult a hajsza. Vörös Üjság (1919) márc. 1. 30 A rémuralom napjaiból. Mit csináltak Tóbi tanárral? Soproni Hírlap (1919) szept. 26. — MOVE. Soproni Tükör (1919) febr. 23. — Kik lesznek tisztek a soproni zsol­doshadseregben? Uo. márc. 16. Hogy Tóbi valóban a MOVE összekötője, szerve­zője volt, arra 1.: Kozma M., Az összeomlás 1918—19. Bp. (1933) Athenaeum. 122. o. 430

Next

/
Thumbnails
Contents